:s

Sziasztok kedves olvasóim!
Először is meg szeretném köszönni, hogy bár nem voltatok sokan, de rendszeresen olvastátok ezt a blogot és a kommentjeitek alapján elhitettétek velem, hogy egy egészen kicsikét is, de tudok írni. Köszönöm a sok aranyos és kedves hozzászólást, bátorítást, a feliratkozókat és mindent.
Hát ugye sokan kérdeztétek, hogy mi lesz a bloggal? Írok-e újabb részt, vagy befejezem? Még segítséget is ajánlottak, ha esetleg nem lenne rá időm, csak ne fejezzem be. Nagyon jól esett és köszönöm, de most meghoztam egy döntést.
Az elmúlt napokban Magyarországon jártam és nem tudom, hogy hogy kapcsolódik ez ehhez, de gondolkoztam a blogon... elég sokat. Átfésültem a lehetőségeket. Ha folytatom, nem tudom mennyi időm lesz írni a részeket és nem tudom hogy mennyi türelmetek lenne olvasni. Viszont ha befejezem, akkor..áh, nem szeretném befejezni.
Szóval..a döntésem a következő: 2013.06.23.-ig kommentbe írjatok valamit, ebből tudni fogom, hogy ti még olvastok. Ha nem jön össze 23-ig 10 komment, a blogot befejezem egy olyan résszel, ami nem biztos hogy mindenkinek tetszeni fog.
Mégegyszer köszönöm a kommenteket /akitől kapok/ és imádlak titeket. Puszi.<3 xx.

11.rész - Megyek utánad

Hello kedves olvasóim. Borzasztóan sajnálom, hogy eddig nem írtam új rész. Kijelentem, hogy a blog nem szűnik meg, csak egyáltalán nem volt időm/kedvem folytatni. De most itt az új rész! Nem ígérem, hogy a kövit hamar fogom hozni, de igyekszek :) Addig is jó olvasást és mindenkitől bocsi még egyszer :)<3


- Te meg mit keresel itt? – néztem meg az illetőt, mikor a fény teljesen megvilágította arcát
Meglepődöttségem próbáltam leplezni, mondhatom elég kevés sikerrel. Mit keres ez itt? Miért jött ide?
- Nem is örülsz? – mosolyodott el
- De, persze hogy örülök. – szaladok oda hozzá, s megölelem.
- Na azért. – mondta nevetve
- És mi az oka ennek a különös látogatásnak? – távolodunk el egymástól
- Csak erre jártam és gondoltam benézek. – mondta a hazudásra képtelen srác
- Aha. Erre jártál, mi? Erre senki sem jár. – nevettem
- Csak én. – mutogatott magára
- Csak te. – néztem a szemébe – És mikor indulsz vissza?
- Még nem tudom. Körülnéznék itt és gondoltam..
- Gondoltad megmutathatnám a helyet. – fejeztem be mondatát
- Igen. – nevetett fel
- Esetleg kezdhetnénk egy forró teával?
Ír barátom szeme felcsillant, majd nagy bólogatásba kezdett. Elindultunk. Persze percek alatt oda is értünk a házunkhoz, mivel közel volt hozzá a nagy fenyő is. Bementünk, Niall megállt a nappali közepén és szemlélni kezdte a körülötte lévő dolgokat.
- Szép lakás.
- Köszi. – húztam le a cipőm
Felvezettem a lépcsőn, majd jobbra a második ajtó előtt megálltam. Lassan kinyitottam és előre engedtem a szöszit. Ledobta magát az ágyamra, majd beszélni kezdett.
- És tényleg csak ketten éltek ebben a nagy házban?
- Igen. Bátyám így is alig van itthon.
- Most sincs?
- Nincs. Pedig szívesen megleste volna azt a hülye fejed. – nevettem fel
- Gondolom. – követte példám, s nevetett ő is.
- És mikor mentsz vissza?
- Mert zavarok? – jött közelebb hozzám
- Te? Soha!
- Na azért. – nevetett ismét
- Most komolyan. Mikor mentsz?
- Holnap.
- Már?
- Maradjak még? – jött még közelebb
- Szeretnél? – mosolyogtam rá
- Eddig nem rossz.
- Akkor gyere velem. – kézen ragadtam és magammal húztam a konyhába
- Mire készülsz?
- Gondoltam éhes vagy. – tettem le elég egy egész pizzát – És még én sem ettem. – ültem le az asztalhoz, majd Niall is ugyanezt tette
- Köszönöm. – mondta, majd elvett egy szeletet



Hajnali fél 4. Niall már mélyen alszik…mellettem. Félreértés ne essék, nem történt semmi. Most vettem csak észre, hogy a kanapén vagyunk, s hogy a tv még mindig megy. Valószínűleg bealudhattunk. Nem igazán tudtam visszaaludni, így csináltam egy forró csokit, majd az ablakhoz mentem. A Hold fénye szinte teljesen megvilágította a szobát. Niallre néztem. Miért jött ez ide? Csak meglátogatni? Vagy tényleg erre lett volna dolga? Nem hiszem. Van valami oka, hogy itt van. Holnap indul haza. És én is holnap indulok Londonba. Nem akartam neki szólni erről, de ha nem szólok, akkor a holnapi indulást le fújhatom. Nem tudom mit tegyek. Bögrém felé hajoltam, majd belekukkantottam, de forró csokit már nem találtam benne, így nagyot sóhajtva visszatértem Niall mellé, a kanapéra. Nem feküdtem le, csak ültem és néztem a fiút, aki még azóta is békésen aludt. Örültem hogy itt van, mégis jobb szerettem volna, ha ma nem marad itt. Fura, de igaz. Kezd elmúlni az az érzés. Minél többet nézem, annál jobban múlik. Ez az érzés pedig maga Niall. Lehet, hogy csak megijedtem. Megijedtem amiatt, hogy talán nem is lesz annyi barátom odakint, mint amennyire számítottam. Lehet hogy Niall is csak azért jött, mert tényleg itt volt dolga és csak nem akart bunkó lenni, hogy már be sem köszön. Vagy teljesen megbolondultam? Elhessegettem gondolataimat, majd felmentem a szobámba és lefeküdtem.


- Jó reggelt Csipkerózsika. – mondta Niall, mikor észrevette, hogy felébredtem
- Miért mondja mindenki ezt? – ásítottam
- Talán mert sokat alszol? – nevetett
- Meg sem merem kérdezni hány óra van.
- Jobb is. – vette elő telefonját – De azért én megmutatom. – és a képembe dugta az élesen világító készüléket
Mikor szemem megszokta a fényt, lassan le tudtam olvasni, hogy mennyi az idő. 11:27.
- Jó vicc. – kezdtem el hülyén röhögni – Ennyit azért nem alszok
- Ha te mondod.
- Ez most komoly? – néztem kidülledt szemekkel majd felcsaptam a takarót és a saját telefonom kijelzőjére pillantottam.
- Nem, dehogy. – nevetett ismét
- Jesszus! Hisz mindjárt ind… - kezem a szám elé kaptam, mivel majdnem elszóltam magam a tervemről
- Mi lesz mindjárt? – értetlenkedett
- Semmi, semmi. Inkább felöltözök.
Niall értette a célzást. Elindult ki az ajtón, majd becsukta maga után azt. Mivel minden ruhán a bőröndömben volt, ezért ki kellett szednek azokat az ágyam alól és ott kellett tovább keresgélnem. Hogy miért voltam az ágyam alatt? A válasz tök egyszerű: Niall.
Kiválasztottam a megfelelő ruhát, majd a fürdőbe mentem. Elég hétköznapi viseletet választottam, mivel nem szerettem volna azt a hatást kelteni, hogy ma még megyek valahová: 

Mikor kész lettem mindennel, elindultam le a nappaliba, viszont Niallt csak a konyhában találtam meg. Közölte velem, hogy 2 órakor indul a gépje haza. Addig még pont volt 2 óránk. Kajáltunk, majd még beszélgettünk egy csomó mindenről.
- De ugye majd te is meglátogatsz? – mosolygott rám a szöszi, s mikor belenéztem szemeibe majdnem elájultam.
- Persze. Még ma. – nevettem fel
- Jó is lenne.
- Na csak figyelj.
- Rendben. – mondta, de láttam a szemeiben, hogy nem hiszi el.
- Hány óra?
- Negyed kettő. Miért?
- Csak kérdezem.
- Indulnom kellene.
- Máris?
- Arra gondoltam, hogy gyalog mennék, veled. – mondta kissé félve
- Velem? – pirultam el picit
- Igen, veled. Persze csak ha nincs jobb dolgod.
- Nincs.
Lassan felöltöztünk, majd elindultunk a reptér felé. Szinte csiga tempóban haladtunk. Az emberek nagy része végigmért minket. Eléggé kellemetlen volt látni, ahogy a sok ismerős szempár ránk tapadt, s csak nézett.

- Azért nem vagy semmi. – nevettem fel a reptér kellős közepén.
- Miért is?
- Eljönni alig 12 órára ide, csak miattam.
- Hát én már csak ilyen vagyok. – mosolygott
- Látom.
Hirtelen egy női hangot hallottunk, ami felszólította az utasokat, hogy lassan kezdjék meg a felszállást. Niall megölelt.
- Hiányozni fogsz. – mondta,s elengedett
- Te is nekem – húztam vissza.
Elindult. Mosolyogva integettem neki, semmi hiányérzet nem volt bennem, hiszen ma még úgyis látni fogom. Én is elindultam haza. Fogtam egy taxit és alig 15 perc alatt hazaértem. Összepakoltam a maradék cuccomat, megcsináltam a hajam, majd lementem a konyhába. Tesóm épp evett.
- Nekem is. – szaladtam oda hozzá, majd elvettem egy szendvicset a tálcáról
- Te kis lopós. – mondta nevetve
- Ez az utolsó itthon. – sóhajtottam egyet
- Úgyis visszajössz. – legyintett egyet, majd folytatta az evést
- Ide? SOHA! – mondtam nyomatékosan.
- Akkor nekem kell költöznöm?
- Jó lenne. – nevettem fel
- Egyszer..talán.. SOHA! – nevette el magát
- Gondoltam. – forgattam meg szemeimet. Na de most már azért befejezhetnéd és kivihetnél a reptérre.
- Ezer örömmel. – állt fel az asztaltól
- Tudom, hogy örülsz, hogy elmegyek. Ne is tagadd. – mutogattam szemei előtt mutató ujjammal.
- Tudod, hogy igen. – kacsintott, majd elment a csomagokért
- Hülye. – mondtam, s felnevettem


Fél 4. A gép pillanatok múlva felszáll. Azt hittem könnyebb lesz itt hagyni ezt a helyet, de nem. Végül is..életem nagy részét itt éltem le, ide kötnek az emlékek. Igaz ezek nagy részt rossz dolgokhoz kötődik. Talán ezért is akarok elmenni innen. Elmenekülni. Egész úton Niall járt a fejemben, és az, hogy vajon mit szól majd ehhez a helyzethez. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy örülni fog, de azért nem teljesen. Annyira szeretnék már mellette lenni és újra szorosan magamhoz ölelni.



       * Niall szemszöge*


Most így visszagondolva, igazán maradhattam volna még egy napot. Nagyon élvezem Ale társaságát. Lehet, hogy ez nem volt túlságosan kölcsönös. Gondolatmenetem az zavarta meg, hogy le kellett szállni a gépről.
Taxival, fotósok tömkelegével és egy kisebb táskával alig 20 perc alatt otthon voltam. Elképesztő, hogy még este 2 órakor is ennyin vannak. Szerencsére sikeresen bejutottam a házunkba, majd felmentem az emeletre és a szobám felé indultam. Gondoltam, már mindenki alszik, ezért nem szerettem volna zavarni őket a jelenlétemmel. Ledőltem az ágyamra, kezembe vettem a laptopom, de hamar bealudtam.


   *Alexis szemszöge*

Rengeteg csomag van itt. Elég lesz megtalálni a sajátom. Fogtam a fejem, majd közelebb mentem és első olyan csomagot, ami az enyémre hasonlított elvettem. Majd tovább is kellett adnom egy számomra ismeretlen fiatalembernek, aki elég érdekes arccal nézte, hogy el akartam tulajdonítani a csomagját. Szemeimet ismét a nagyrakás csomagdombra szegeztem, majd kiszúrtam a méregzöld színű bőröndöt. Nem kellett sok idő, és a másik kettő is meglett. Önfeledt vidámsággal indultam el, majd tekintetem összetalálkozott Amy-ével. Odaszaladtam és megöleltem. Kocsijába bepakoltuk a cuccokat, majd elindultunk a háza felé. Megnyugtatott, hogy lakhatok nála, amíg nem találok egy kisebb házat a közelben.


- Köszönöm. – mondta már a házban, majd megölelt
- Inkább nekem kellene megköszönnöm.
- De nekem is.
- Mit? – néztem értetlenül
- Azt, hogy itt vagy. – mosolygott
- Hát azt én is. – nevettem fel
- Nem kérsz valami kaját?
- Igazából először meg szerettem volna látogatni a fiúkat. – nevettem
- Hajnali fél 5-kor? – nézett furán
- Miért is ne?
- Igaz. – nyúlt a kocsi kulcsokért
 Fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni ha odaérünk, de az tudtam, hogy nagyon megszerettem őket – főleg Niallt -, de féltem is, hogy nem fognak örülni. Amy bíztató szavai megnyugtattak.
A srácok nem laktak annyira messze, ezért 5 perc alatt simán ott voltunk kocsival. Kiszálltunk. Lábaimban enyhe remegést véltem felfedezni, de amint Amy a Louis-tól kapott kulcsával benyitott a házba ez is elszállt. A konyhában világosságot észleltem, ezért oda indultam először. Bíztam benne, hogy Niallt találom majd ott, de nem. Megköszörültem a torkom, amire félmeztelen srác rögtön megfordult.
- Ez meg mi a franc? 

10.rész - Az utolsó napok

Hello mindenki :'DD Ebben a részben lesznek olyan helyzetek, amikor ukránul és angolul is beszélnek. Az ukránt dőlt betűvel láthatjátok majd. Jó olvasást..és komizni még mindig lehet :'DDD <3

* Niall szemszöge*

Már 2 napja nem beszéltem Alexis-el. Mit is vártam? Biztos van jobb dolga is, mint velem beszélgetni. El kellene már felejtenem. Hogy miért? Mert nem valószínű, hogy a közeljövőben találkozni fogok vele. De nem megy. Nem tudom csak egyszerűen elfelejteni őt. Meg kell tudnom, hogy ő mit érez és erre csak egyetlen megoldás van..

- Amy! Szia. Itt Niall. 

- Szia. Tudom. – nevetett a telefonba

- Tudnánk találkozni? Nagyon fontos lenne.

- Gyere a Nandos-ba. Ma úgyis dolgozom. 

- Oké. Mindjárt ott vagyok. – és letettem

Felhúztam a cipőm és már indultam is a megbeszélt helyre.

*Alexis szemszöge*

- Na mondjad. – szóltam bele lazán a telefonba

- Mondom. – apa nevető hangját hallottam meg a vonal másik végén

- Szia. Vártam már hogy hívj. 

- Gondoltam. Szóval, nem is húznám az időt, mivel tudom ez neked mennyire fontos.

- Köszönöm.

- Úgy döntöttem, hogy – nagy sóhaj – mehetsz Londonba. 

Szívem nem egy, hanem 3 ütemet is kihagyhatott, mikor meghallottam a választ. Egyszerre sírtam, nevettem, ugráltam, visítoztam. Nagyon sokat jelentett ez nekem, és ezt Apa is jól tudta. Még kb 6 milliószor megköszöntem neki és megbeszéltünk pár szabályt is, amit máskor nem hallgatnék végig, de annyira boldog voltam, hogy még ez sem tudta elnyomni a kedvem, majd letettük. 

Még aznap este elkezdtem pakolni. Természetesen Adamnek is elmondtam a jó hírt. Kicsit sem volt meglepve. Örült, de láttam a szemében némi szomorúságot is. Így legalább többet lehet a drága Biктopia-val.  

- Jó reggelt Csipkerózsika. Nem szeretnél felkelni? – húzta el a függönyt Adam. 

- Nem. – feleltem, majd fejemre húztam mindent, amit az ágyon találtam

- Mikor akarsz indulni? 

- Basszus. – dobtam le a rajta lévő holmikat – Még a pakolást sem fejeztem be.

- Hát nem. – nézett körbe bátyám az eléggé lomos szobámban

- Na menj ki. – mutattam az ajtóra kómás fejjel, majd előszedtem pár ruhát és felöltöztem. 

Reggeli nélkül ugyan, de nekiláttam a pakolásnak. Főként ruhákat, cipőket, ékszereket és a legfontosabb cuccaimat pakoltam be. Mintha csak egy hétre mennék. Pedig nem. Pakolás közben sokat gondolkoztam, hogy vajon mi lesz, ha odaköltözök. Hogy fog majd alakulni a viszonyom a fiúkkal, lesz-e több barátom is rajtuk kívül. Niall reakciójától félek talán a legjobban. Eléggé megkedveltem a srácot, és nem szeretnék elszúrni semmit. Tudom, hogy ő mondta, hogy költözzek oda, de lehet csak azért mondta, mert tudta, hogy nem lehetséges. De igy, hogy ott leszek minden nap, talán már nem is fog annyira örülni a dolognak. Egyedül Amy reakciójában voltam biztos. Ugrálni és visítozni fog. Már akkor is azt akarta, hogy menjek vele, mikor ő kiköltözött. Akkor még nem sikerült, na de majd most.

- Bejöhetek? – kopogott, majd nyitott be Adam, kizökkentve gondolatmenetemből

- Már bent vagy. – nevettem

- Látom lassan végzel. – nézett ismét körbe, mint reggel

- Még van egy pár cucc, de igen. – mosolyogtam

- Oлена- val beszéltél már? 

- Még nem. 

- És akarsz?

- Persze. Muszáj. Még ma. Holnapután már szeretnék menni.

- Olyan hamar? – döbbent le

- Mire várjak? 

- Igaz. – mosolygott – Hoztam neked valamit. Búcsú ajándéknak akartam szánni, de inkább most adom oda. – mondta, majd átadott egy kis dobozt, melyben egy karkötő volt. Gyorsan fel is vettem.

- Gyönyörű. – néztem rá –Köszönöm. – majd megöleltem
- Nincs mit. – vigyorgott – Szeretném, ha jól éreznéd majd magad.
- Meg lesz.

Délután 5 óra. Kint már sötét van, ahogy az várható volt. Tv-ben semmi érdekes nincs, így inkább zenét hallgatok. A pakolással már fél órája végeztem, de Oлена-val még most sem beszéltem. És Amy-vel sem. Elvégre nála szeretnék megszállni arra a pár napra, míg találok valami normális lakást. Pénz miatt nem igazán kell aggódnom apa munkahelye miatt. Nagyon jól fizet, s mindig küld nekünk is belőle. Nem is keveset. Már itthon is nézegettem a közelben lévő lakásokat, de egyik sem fogott meg igazán. Talán, majd ha élőben is láthatom őket, akkor más lesz a véleményem.
Először Oлена-t hívtam. Hosszasan kicsengett, majd egy gyengéd, női hang szólt bele. Nem barátnőm hangja volt, de nem kellett sokat találgatnom, mivel az illető csakhamar felfedte magát.
- Szia Ale. Itt Марина (Marina), Oлена anyja.
- Oh, heló. Oлена merre van?
- Épp a fürdőben van. Készülődik.
- Megy valahova? – kérdeztem meglepetten
- Igen. Azt hiszem valami Юлія (Júlia) nevű lánynak van a szülinapjára.
- Értem. Megmondanád neki, hogy kerestem és hogy holnap hívjon fel? – igen, tegezem
- Rendben. Szia.
- Szia.
Remek. Ennél jobb már nem is lehetne. Akkor most megpróbálok beszélni Amy-vel. Úgy néz ki, hogy sikerül is, mivel fent van skype-on. Elindítottam egy videóhívást és nemsokára már beszéltünk is.
- Sziaaaaaaa Aleeeeeeeee. – ordított, mikor meglátta arcom a kis ablakocskában
- Sziaaaaaaa Amy. – ordítottam vissza
- Na mizu van lányom? – nevetett
- Semmi új. – mondtam egyszerűen, majd folytattam – Leszámítva, hogy holnapután költözök Londonba – nevettem el a végét
- Nagyon vicces vagy mostanában. – nem hitte el
- Tudom, de ez most nem vicc volt. Már össze pakoltam. – oda fordítottam a laptopom a csomagjaim felé, hogy lássa, nem hazudok
- Te most komolyan dumálsz? – meredtek rám, vagyis a kamerára szemei
Én csak bólintottam egyet hatalmas vigyorral az arcomon, majd Amy arcát fürkésztem. A lány őrítő visítozásba kezdett, amit nem is igazán akart abbahagyni.
 - Megkérhetlek valamire? – mondtam egészen komolyan hangon
- Persze. Bármire.
- Ne szólj a fiúknak.
- Miért? – értetlenkedett
- Mert szeretném látni az arcukat, mikor megtudják mi történt. Meg igazából még most sem vagyok teljesen biztos abban, hogy megkedveltek. – húztam el a szám
- Hülye vagy te. – nevetett fel – Szerintem nincs még egy olyan lány barátjuk, akit ennyire kedvelnének. – vigyorgott
- Mondod ezt te, némi túlzással. – nevettem már én is
- Tudod hogy értem. – komolyodott el arca
- Igen, tudom. Akkor megígéred, hogy nem szólsz erről senkinek?
- Igen. – felelte
- Köszönöm. – mosolyogtam – Én azt hiszem megyek és eszek valamit.
- Rendben. – bólogatott
- Szia. – köszöntem el és már majdnem kinyomtam a laptopot, mikor Amy mondott egy érdekes dolgot
- Szia. Ja, és Ale..holnap délután ne menj sehova! – mondta, majd eltűnt a képernyőről és kijelentkezett
- Mi van? – néztem értetlenül a laptopra, amin akkor már csak a háttérképem látszott


Reggel telefonom csörgésére keltem. Elég ideges voltam, amiért felkeltettek, ezért nem a legszebb hangnemben szóltam bele a telefonba.
- Mit akarsz? – ásítottam egyet
- Szia. – kuncogott Oлена
- Oh, szia. – ültem fel – Mizu?
- Semmi. Hallom tegnap kerestél.
- Igen. Beszélni akartam veled.
- Mond.
- Ezt talán nem telefonon keresztül kellene.
- Mentsz?
- Igen. – egyből megértettem mire céloz
- Átmegyek.
- Siess. – letettük
Gyorsan felöltöztem, megcsináltam a hajam és már csengettek is. Ahogy sejtettem Oлена állt az ajtóban. Kinyitottam, ő pedig szó nélkül megölelt. Úgy estünk be az ajtón. Odaköszönt Adam-nek, majd fel mentük a szobámba.
- Látom már össze is pakoltál. – nézett körbe a szinte már kihalt szobában
- Igen. Holnap indulok.
- Ilyen hamar?
- Olyan vagy mint bátyám. – nevettem fel
- Ezt bóknak veszem. – nevetett ő is

Még beszélgettünk egy ideig. Felvetettem az ötletet, hogy költözzön ő is velem. Nem is lett volna semmi baj, hiszen ő is szereti a várost, Amy-vel is jóba vannak, a nyelvet hamar megtanulta volna és a One Direction az egyik kedvenc bandája. Tuti ők is kedvelték volna. Viszont Oлена máshogy gondolta. Végül is igaza van. Neki itt az élete. Sokkal több barátja van itt, mint nekem valaha is lett volna. Itt vannak a szülei, és a pasija is. Gondolhattam volna, hogy nem fog csak úgy itt hagyni mindent és elutazni, de azért megkérdeztem. Elég hülyén is jött ki a dolog.
Két és fél óra beszélgetés után Oлена hazament. Adam ismét Biктopia-nál, így én egyedül maradtam a viszonylag nagynak mondható házunkban. Mivel már 2 óra elmúlt, ezért gondoltam hogy eszek valamit. A pizza mellett döntöttem. Kemény 40 percet vártam, mire kiértek vele. Mondanom sem kell, hogy borravalót eszemben sem volt adni. Betettem valami jó zenét, aztán leültem enni. Kaja után felmentem a szobámba, kezembe vettem a laptopom és felmentem twitterre. Alig hittem a szememnek. Megháromszorozódott a követőim száma. Sejtettem is miért. Megnéztem pár nekem szóló tweetet, s megint szemem elé került az a múltkori fotó rólam és Niall-ről. Ismét feltörtek bennem az érzések. Már nagyon akartam őt látni, de nem hiszem, hogy ez kölcsönös lenne. Niall nem fűzött kommentárt a képekhez. És ha ez az egész ügy kellemetlenül érinti őt? Talán még a bandát is. Végül is hamarosan úgy is megtudom az igazat, mivel holnap indulok. Apropó indulás. Meg kellene még egyszer néznem, hogy mikor indul a gépem, csak hogy biztos legyen. 12:45. Ez az. Nem is kell annyira korán kelnem. Ezt még kibírom. Viszont most nagyon unatkozom. Már lassan 5 óra. Kint sötét van, nincs itthon senki és már a twittert is meguntam. Lementem hát a nappaliba, felkapcsoltam a tv-t és elkezdtem nézni Spongya Bob-t. Nevettem is magamon, hogy még ilyeneket nézet, de valahogy nem volt kedvem máshoz. Miután véget ért az egyik rajzfilm, rögtön követte is a másik, ami nem volt más mint a régi nagy nagy kedvencem, Garfield. Eszemben sem volt elkapcsolni. És nem is döntöttem rosszul. Mikor vége lett, lekapcsoltam a tv-t. Már fél 8 fele járt az idő. Utolsó napom nagy részét is a tv-nek szenteltem. Nem mintha sokat tv-znék, de ma valahogy másra számítottam. Ismét célba vettem a szobámban lévő laptopot. Gondoltam, ha ma már úgy sem történik semmi, miért is ne netezzek még egy kicsit?! Már épp bekapcsoltam volna, mikor telefonom nagy rezgésbe kezdett. Egy ismeretlen számtól kaptam egy üzenetet, melyben a következő állt: „ Menj ki az utcára, majd fordulj balra és az első fenyőnél állj meg.!:) ”
Néztem még egy darabig az üzenetet, átolvastam párszor, hogy biztos jól olvastam-e, vagy csak a szemem káprázik. Arra jutottam, hogy nem megyek sehova. Ki tudja ki vagy mi várhat ott. És ha el akarnak rabolni? Nem kockáztatnék. De valami belülről mégis azt mondja, hogy menjek. De nem. Vagy mégis? Végül aztán saját kijelentésem megtagadva húztam fel a cipőm és hagytam el a házat. Kint eszméletlen sötét volt és nagy pelyhekben esett a hó is. Félve léptem a hóval borított aszfaltra, majd elindultam a megadott helyre.

Az utcán senki sem volt. Lehet hogy hülyeséget csinálok és vissza kellene fordulnom? De már majdnem ott vagyok. Nem mehetek vissza. Kiváncsiságom egészen addig a bizonyos fenyőig vitt. Egy lámpaoszlop alatt volt. A fenyő ágai kellő árnyékot adtak az alóla kilépő sötét alaknak. Várjunk csak! Egy sötét alak? Megijedtem. Az alak egyre csak közeledett és közeledett, pont mint az álmomban. Tettem egy lépést hátra, s úgy határoztam, hogy elfutok. De mikor ezt tettem volna megszólalt.
- Ale, várj! – felkaptam a fejem erre a hangra, ami elég ismerős volt.
- Te meg mit keresel itt? 

9.rész - Várakozás

Hello mindenki:D Először is ..bocsi hogy eddig megvárakoztattalak titeket:\ Másodszor pedig.. ez egy elég unalmas rész lett, amiért elnézést kérek. Ezekre az okokra hagyatkozva, megpróbálom a kövi részt hamarabb hozni :3 Jó olvasást és ne feledjétek.. KOMMENTELNI MÉG MINDIG LEHET XD

- Tessék? – szólt vissza apu
- Oda költözhe.. – nem tudtam befejezni, mivel a szavamba vágott
- Hallottam!
- Akkor ezt vehetem egy nemnek? – kérdeztem, totál félve a válaszától
- Nem mondtam ilyet.
- Akkor igen? – sürgettem
- Olyat sem mondtam. – nevetett
- Ne csináld már. – kezdtem ideges és türelmetlen lenni.
- Ale, ez nem egy könnyű döntés. Ha igen-t mondok, talán az egész életed megváltozik, de lehet nem jó irányba. Viszont ez ugyanígy van fordítva is.
- Ezt én is tudom.
- Adj nekem 2 napot. Addig gondolkozok még rajta, és majd felhívlak.
- Rendben.
- Most mennem kell. Akkor majd hívlak.
- Szia. – mondtam alig hallhatóan, majd kinyomtam
Nem sok jót jósolok a dolognak, de az már egy pozitívum, hogy még átgondolja.


*Louis szemszöge*

- Nagyon jók voltatok fiúk. – dicsért meg minket új fotósunk, Amanda
- Köszi. – mondtam, a többiek pedig csak bólintottak, majd az öltöző felé vettük az irányt.
- Aranyos lány. – mondta Hazza
- Még nem is beszéltünk vele…túl sokat. – mondta Niall kis szünetet tartva a mondat között, majd mindenki nevetni kezdett
- Csak rá kell nézni.
- Nézem én, de nem látok semmit egy lányon kívül, aki egy fényképezőgéppel tölti minden napját.
- Egyet kell értenem Niall-l. – mondtam
- Mert nektek már van csajotok, attól még nekem is lehet. – nyújtotta ki a nyelvét Harry
- Nekem nincs csajom. – vágtam oda Niall
- És Ale az mi?
Erre minden szem rá szegeződött. Kicsit kínos lett a pillanat, de sikerült visszaterelnie a témát.
- Ő csak egy barát. – mondta nemes egyszerűséggel – Amandáról pedig szinte semmit sem tudunk. Én még azt sem tudom hány éves.
- 18. Manchesterben él és nagyon tehetséges fotós. Van 2 bátyja és egy macskája.3 nyelven tud és imád utazni. – hadarta el Harry
Szemünk kikerekedett, szánt tátva maradt. Meglepődtünk a válaszon.
- Látom már beszéltél vele. – mondta Liam
- Elhívtam randizni. – fogtam meg táskáját a fürtöske és kiment a helyiségből
- Aha, oké. – ennyi volt az összes reakcióm az üggyel kapcsolatban, majd én is elindultam a kocsi felé Niall-l
- Még megállhatnánk a Nandos előtt? – kérdeztem a srácoktól
- Nandos? – fordult vissza Niall – Éhen halok. – vigyorgott
- Rendben. – egyezett bele Liam
Elindultunk. Ismét elsütöttem pár viccnek mondható dolgot. Szerintem néha már azon nevetnek, hogy mennyire szar. De legalább nevetnek. Ahogy megbeszéltük, megálltunk a Nandos-nál. Niall elsőként rontott be. Én Amy felé indultam. Nem volt meglepve. Csókkal köszöntem, majd beszélgettünk picit, de mivel láttam, hogy Niall nagyon nem bír magával, ezért engedtem, hogy dolgozzon. Nagyon szeretem ezt a lányt. Még csak 3 hete vagyunk együtt, és a csóknál tovább még nem jutottunk, de én így szeretem és tökéletesen megértem, hogy nem szeretne elsietni semmit. Végül is, én is azt szeretném, ha különleges lenne.
Nem voltak túl sokat, így Amy-nek nem volt annyi dolga, mint máskor. Eszembe jutott, amit ma mondott Niall.
- Figyelj, az igaz, hogy Ale és Niall között nincs semmi? – fogtam meg a derekát
Fejét a mellkasomra hajtotta, majd halkan elsuttogott egy „igen”-t.
- Értem.
- Miért kérded?
- Niall mostanában mindig el van varázsolva. – nevettem – Sosem figyel arra, amit mondunk, mindig máshol jár az esze, és azt hittem, hogy van köztük valami.
- Vagy csak éhes. - nevetettünk fel mindketten, majd Amy folytatta - Hát az igazat megvallva, Alexis is mostanában ilyen. Mikor beszélünk mindig másra figyel. Lehet hogy titkolnak valamit? – néztünk egyszerre Niall-re, aki épp tömte magába a kaját.
- Ezt csak ők tudják. – mosolyogtam el magam.
- Nem sokára én is fogom. – mondta ördögi hangon
- Majd azért beavatsz, ugye? – néztem rá kiskutya szemekkel
- Persze, hogy nem!. – nevetett fel – Ez olyan csajos dolog Louis. – bokszolt a hasamba pici erővel
- Furák vagytok ti lányok. – mondtam, majd belepusziltam a hajába és odamentem a fiukhoz
Ők épp befejezték az evést, így már indulhattunk is vissza. Elköszöntünk Amy-től, majd beültünk a kocsiba, és hazáig meg sem álltunk.


Már vagy 2 filmet megnéztünk. A második horror volt, de hárman bealudtak. Én és Niall maradtunk csak fent. Lassan kimásztunk a többiek kezei és lábai közül, majd a konyha felé vettük az irányt. Ha már Amy beszél Alexis-el, akkor én miért ne beszélhetnék Niall-l?
- Mit is mondjak.., szar volt ez a film. – röhögött Niall
- Eléggé. Csak rájuk kell nézni. – a fiúkra néztünk, akik szinte tátott szájjal aludtak.
Én is nevetni kezdtem, majd eszembe jutott, hogy miért is hívtam ki a szöszit.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze. – mosolygott
- Van köztetek valami Alexis-el? – tértem rögtön a lényegre
- Miért kérdezi ezt folyton mindenki?
- Talán mert amíg itt volt, veled volt a legtöbbet és mert nem én szaladtam utána a reptéren sem. – adtam az egyszerű választ vigyorogva
- Jó, értelek. Egyébként nincs. – hajtotta le fejét – És nem is nagyon lesz.
- De te szeretnéd, ugye?
- Igen. – mosolyodott el és kicsit mintha el is pirult volna
- Akkor meg?
- Hát mert ugye itt lakik egy köpésre. – nézett hülyén
- Jól van na. – nevettem fel –Értem.
- Örülök neki. – nevetett ő is –És ti megvagytok Amy-vel? – érdeklődött
- Igen. Nagyon jól megvagyunk. – lelkesedtem
Még beszélgettünk pár percet, majd kitaláltuk, hogy felébresszük a srácokat egyedi módon.


*Alexis szemszöge*


2 nap. Csak 2 nap. Úristen. Még 2 nap? Az rengeteg idő. Miért nem mondott valami konkrétabb dolgot? Nem fogok kibírni ezt a 2 napot. Főleg, ha még Niall-l is beszélni fogok. Vagy Amy-vel. Vagy akárkivel a srácok közül. Talán ebben a két napban be sem kellene kapcsolnom a laptopom. Egyszerűen nem birok várni. Le kellene foglalnom magam. Igen, ez az. Felhívom Oленa-t . Hazaérkezésem óta úgyis még csak egyszer beszéltünk. Itt az ideje bepótolni. Neki legalább el tudom mondani, hogy mire készülök. Biztos nem lesz oda a tervemtől, mert akkor tuti nem fogunk találkozni valami rengeteget, de ahogy ismerem azért támogatni fog. Délután fel is hívtam. Megbeszéltük, hogy holnap átmegyek.
Még dél sincs. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. Annyira unatkozok, hogy az már kimondhatatlan. Gondolkoztam a filmnézésen, de úgyis elaludnék rajta. Így jobban belegondolva, talán pont ez kellene. Aludni. Lefeküdtem a kanapéra, majd elindítottam a Bosszúállókat, de nem sikerült elaludnom. A következő film a Ted volt.


- Ale, nem kérsz vacsit? – hallom bátyám szavait, de azt hittem, csak álmodom – Ale.. – jön közelebb
Ekkor eszméltem fel, s láttam, hogy már este 7 óra. Azért aludtam bőven.
- Igen, kérek. – mondtam, miközben kicsit meg igazítottam a hajam.
- Mióta alszol? 
- Nem tudom. Talán 2 óra óta.
- Az szép. – mondta nevetve
- És te mióta vagy itthon?
- Talán 20 perce.
- Értem. – bólintottam egyet, majd elindultam fel, a szobámba – A kaját felhozod? – néztem kiskutya szemekkel
Adam válasza egy erős sóhaj, majd egy alig feltűnő bólintás volt.
Kicsit sem meglepő módon a laptopom irányába tartottam. Nem törődve délelőtti kijelentésemmel – hogy nem kapcsolom be erre a 2 napra – bekapcsoltam. Felnéztem twitterre, de nem írtam semmit. Nem szerettem volna, ha tudják, hogy fent vagyok. Inkább csak nézegettem a nekem címzett tweeteket. Volt egy pár. Az egyik ilyenen le is horgonyoztam. Egy kép volt hozzá csatolva. A képen és voltam és Niall, amint épp a sárga kacsát nézzük, és nevetünk rajta. És akkor eszembe jutott minden, ismét. Imádtam az a napot, de legjobban azt, akivel töltöttem. Talán el kéne felejtenem, hiszen, nem valószínű, hogy láthatom még. De nem megy. És soha nem is fog menni. Az az egy hét örökre belevésődött az emlékeimbe. Gondolatmenetemből Adam zökkentett ki, aki épp behozta a kajám. Én reflexszerűen lecsaptam a laptopot, majd oldalra tettem.
- Ez mi volt? – nézett furán
- Semmi. – nevettem – Csak kicsit megijedtem. – magyaráztam
- Oké. Na, itt a kajád. – letette és mikor már majdnem kilépett a szobából, utána szóltam
- Tudod mit? Mégis inkább veled eszek. – felpattantam és vacsorámat felkapva indultam le a konyhába.
- Mitől lett ilyen jó kedved?
- Nekem nincs jó kedvem.
- És miért?
- A kis ravasz. – mutogattam és felnevettem
- Aki tud, az tud. – mosolygott – Akkor mi is a probléma?
- Tudod, van ez a költözés dolog. – nyeltem le a számban lévő ételt, majd folytattam – Én már nem birok várni.
- Ennyire menni akarsz?
- Ennyire. – lehajtottam a fejem
- Niall?
- Mi van vele? – emeltem fel a fejem, beletúrtam az előttem lévő ételbe, de nem ettem belőle
- Te is tudod hogy értem.
- Jól megvan.
- De te nem. Hiányzik?
- Hogyne hiányozna.
- Szereted? – kérdezősködött tovább
- Nem tudom . –húztam el a szám
- Szóval igen.
- Mondom: nem tudom! – ismételtem már hangosabban
- Én viszont igen. Látszik rajtad.
- Én nem szerethetem őt. Ő egy világsztár. És én? Egy senki. Hozzá képest egy senki. Miért pont én tetszenék majd neki? Ez hülyeség. És még ha tetszenék is neki, de mi nem lehetünk együtt. A folytonos turnézás, a rajongók, a fotósok… Ez nekem nem menne. – szakadt ki belőlem minden
Adam csak hallgatott. És itt következett az a filmbe illő pillanat, amikoris bátyám ráérősen belekortyol teájába, majd letette az asztalra és halkan csak annyit mondott, hogy „Ez nem igaz!” Felnevettem. Kissé furcsán nézett rám. Csak legyintettem egyet, majd illedelmesen megköszöntem a vacsorát és felmentem ismét a szobámba.

* Másnap este 8-kor*


Kicsit elnéztük az időt. Épp most értem haza. Igen, jól elvoltunk Oлена-val. Elmeséltem neki mindent, ő is mesélt nekem, a költözéses tervemben pedig mellettem áll. Itthon nincs senki. Gondoltam veszek egy forró fürdőt, aztán lefekszek, de nem. Az a telefonhívás mindent megzavart. Az egész életemet megzavarta.

8.rész - Akkor utazzunk haza

Utoljára talán Вiктор közelében éreztem így magam. Aztán észbe kaptam.
- Ez még mindig a dalszöveg, ugye? – kérdeztem, kissé félve a választól
- Nem tudom. – húzta el a száját, kicsit mintha zavarba jött volna
- Mert ha nem, akkor csak közölném, hogy ez így nem működne.
- Mégpedig azért mert..? – kérdőn fordult felém
- Mert 5 nap múlva és már egy másik országban leszek. – világosítottam fel
- Igen. – hajtotta le a fejét
- Annyira szeretnék ide költözni. Minden vágyam ez. – dőltem hátra a kanapén
- Akkor költözz. – mosolyodott el Niall
- Ez nem ilyen egyszerű.
- Már miért ne lenne az?!
- Ott van minden barátom, ami igaz, hogy csak egy személyt takar, de az a személy is nagyon fontos nekem. És apám sem lelkesedne az ötlettől. – magyaráztam
- Hozd őt is. Apukádat pedig tuti meg lehet győzni. – lelkesedett
- Őt nem hozhatom. Nem mintha annyi barátja lenne otthon, csak épp alig tud angolul.
- Majd megtanul. – nevetett – Egyébként is te mondtad, hogy ott alig vannak barátaid. Itt pedig lennének. Ezért sem éri meg megpróbálni?
- Talán.
Arcomat kezeimbe temetve gondolkodtam el Niall előbbi mondatán, és rájöttem, hogy igaza van. Amint hazamegyek, beszélek apával erről. De ezt a mellettem ülő srácnak nem szeretném elárulni. Ha mégis sikerülne a dolog, az legyen csak meglepetés.
- Még meglátom. – ültem fel mosolyogva – Amúgy, tudom én, hogy most ebédeltünk, de nem vagy éhes? – nevettem fel
A srácot mintha felvillanyozták volna, úgy ordított.
- De! – és már fel is pattant
- Pizza?
- Jöhet.
Megrendeltük, kihozták, és hamar el is fogyasztottuk. Épp az utolsó falatot sikerült bekapnom, mikor váratlanul Amy és Louis rontottak be a lakásba. Nem voltak meglepve, mi viszont annál inkább.
- Nem úgy volt egész napos távollétben részesülök? – néztem kérdőn Amy-re, majd nevetni kezdtem
- Úgy lett volna, csak hogy Amy-nek sikeresen kificamodott a bokáját. – mondta Lou
- Meg sem merem kérdezni hogy történt. – szólt Niall, s megejtett egy halvány  mosolyt.
A lány szótlanul sietett, már amennyire lába engedte, s ahogy a kanapéhoz ért, szinte rádobta magát. Ülő pozíciót vett fel, majd bokáját kezdte vizsgálgatni.
- És veletek mizu? – kérdezte olyan „váltsunk témát” hangnemben
- Semmi új. – mondtam egyszerűen, majd a konyhába mentem
- Merre voltatok? – kérdezősködött Amy
- Nandos. – mondtam, s elindultam a konyha felé
Louis halk suttogást intézett Niall felé, vagy legalábbis szerinte lehetett halk, mert mindenki hallotta.
- Igen Lou, találkoztam Diana-val. – kiabáltam ki a konyhából, jelezve, hogy beszéljen kicsit halkabban, ha azt akarja, hogy ne halljam.
- Értem. – fogta magát és leült inkább Amy mellé, aki még mindig bokáját nézegette
- Attól nem lesz jobb. – szóltam oda a lánynak, aki felnézett és elnevette magát
- Valóban? Akkor dr. Alexis, maga mit ajánl? – kérdezte gúnyosan
- Pihengessen hölgyem. – feleltem
- Amúgy mit művészkedsz már ott annyit?
- Semmit. – mondtam titokzatosan, de igazából apunak írtam sms-t, hogy ha tud, akkor hívjon fel, mert beszélni szeretnék vele
Kijöttem a konyhából és Niall felé vettem az irányt. Leültem mellé, így pont szembe kerültem Amy tekintetével.
- Nem hiszek neked. – mosolygott
- Pedig jobb lesz. – nyújtottam ki a nyelvem – Egyébként neked nem fent kellene most pihenned? – néztem rá, majd Louis-ra
- Jobb lenne. – megfogta barátja kezét, aki felsegítette a lépcsőfokokon, a felénél pedig felkapta a lányt, és úgy vitte be a szobába.
- Aranyosan együtt. – mondta a mellettem ülő szöszi, mikor már elmentek
- Igen. – mosolyogtam

Körülbelül még vagy 2 órát boldogítottuk egymást hülyeségeinkkel. Ismét szóba került a költözés, de próbáltam hanyagolni a témát. Elég nyomós érvekkel kerültem szembe. Az egyik például Niall gyönyörű tengerkék szempárja volt. Ha tehetném, már csak emiatt is ide költöznék. De nem megy az olyan könnyen.


Másnap reggel úgy éreztem magam, mint valami mosott szar. A fejem majd szét robbant, és a hangom is elment. Remek. A mai programomnak ezzel lőttek. Egyébként sem volt valami szép idő odakint, de inkább járkáltam volna a városban, mint hogy beteg legyek. Az vigasztalt, hogy Amy ma nem dolgozott. Hirtelen valaki kopogott.
- Jó reggelt. – dugta be fejét Amy
- Jobbat! – húztam magamra a takarót
- Mi a baj?
- Semmi komolyan, csak kicsit megfáztam, azt hiszem. És hogy van a lábad? – érdeklődtem
- Sokkal jobban. Már nem fáj.
- Örülök. – leemeltem fejemről a puha és meleg takarót, majd felültem – Louis?
- Még este elment.
- Értem. Terveztél mára valamit?
- Egy csajos napot, itthon, sok-sok csokival. – nevetett
- Te mindig tudod mit akarok. – öleltem meg
Végül is a napom egész jó lett. Beszélgettünk, filmeztünk, még énekeltünk is. Igaz ebben egyikünk sem túl jó, de mivel senki sem hallotta, ezért nem is lehetett belőle nagy bajunk.


Hamar eltelt ez a hét. Egyszerűen imádtam. Talán életem legjobb egy hete volt. Megismerni a One Direction-t közelebbről olyan volt, mint egy álom. Persze a város is nagyon lenyűgöző volt. Egy dolog volt, ami nem sikerült. Még pedig az, hogy felüljek a London Eye-ra. Nem mintha nem lett volna alkalmam rá, de azt hiszem, még várom a megfelelő embert, akivel ezt megtehetem. Viszont erre még várnom kell egy kicsit, mivel itt ülök abban a kocsiban, ami a reptérre szállít. Igen, hazamegyek. Kevés esélyt érzek arra, hogy ide költözzek. Ilyenkor várom már azt a 18 éves kort, amikor már nem mondhatják meg, hogy hol éljek. De az még messze van. 9 hónap sok idő és én nem akarok addig várni.
A kocsiban itt ül az egész banda és Amy is. Az utolsó 2 napban nagy haverok lettünk. Élveztem a társaságukat, Louis poénjait, amik néha egyáltalán nem voltak viccesen, de azért nevettem, Harry félmeztelen megnyilvánulásait, Zayn mosolyát, Liam beszólásait és Niallt. Jó lett volna tovább maradni, de akkor sokkal nehezebb lett volna a búcsú. Megígértették velem, hogy folyamatosan tartjuk majd a kapcsolatot. El sem hiszem, hogy ezt pont tőlem kérték. Nagyon jól esett látni, hogy befogadtak és hogy talán még hiányozni is fogok nekik. De eljött a búcsú ideje. Kiszálltunk a kocsiból. Végig ölelgettem a bandatagokat, majd Amy-t is. Harry még így utoljára megdicsérte a hajam, amin elmosolyodtam és újra megöleltem.
- Mi nem kapunk még egyet? – kérdezte némi szomorúsággal ötvözve barátnőm
- Ahányat csak akarsz. – nevettem és megint jött a nagy ölelkezés
- Odie-t pedig ne felejtsd el bemutatni – jegyezte meg Zayn
- Oké. - nevettem
Végül, mikor bemondták, hogy lassan fel kellene szállni a gépre, lassan elindultam. Mindössze egyszer néztem vissza, de azt sem kellett volna. Látni azt, ahogy Lou egyik kezével Amy-t öleli, másikkal pedig Niall-t lökdösi szívszaggató volt. Na meg persze előtört belőlem a nevetés is. Még intettem egyet, majd gyorsabb tempóra váltottam. Nem voltam annyira messze tőlük, mikor épp kaptam egy sms-t. Niall volt az. Máris? Megnéztem, és hirtelen könnycseppek árasztották el szemeimet.
       „ Nézz hátra!:)  ”
Megfordultam és Niall ott termett előttem. Letöröltem az arcomon versenyző könnyeket, s megöleltem.
- Hiányozni fogsz – súgtam a fülébe
- Te is nekem.
- Nyugi, még találkozunk. – biztatgatott
- Ha te mondod. – vigyorodtam el
- Menj, le ne késd a géped. – bámult rám gyönyörű szép szemeivel
- Rendben.
Megfogtam a cuccaimat, és ismét elindultam. Már nem néztem vissza, csak mentem és mentem.


Egy hét alatt simán megszoktam a londoni levegőt, az embereket, a nyüzsgést, ezért furcsa volt visszatérni az én régi, megszokott életembe. Ahogy leszálltam, rögtön megláttam Adam-t. Úgy futottam, ahogy csak bírtam, ölelésemmel pedig majdnem mindketten a földre kerültünk.
- Hugiiiii. – ordította a fülembe
- Semmit nem változtál. – nevettem fel
- Neked is szia. – borzolta össze a hajam
- Hahaha. Figyelj, akarok neked adni valamit. – mondtam sejtelmesen
- És mi lenne az?
- Ott a csomagom. – mutattam a 2 nagy bőröndre – Hozhatod őket. – kacsintottam rá, majd elindultam
- Én is szeretlek. – kiabálta utánam
- Tudom.

Hazaérvén úgy estünk be a lakásba, mint két idióta. Kiskutyám, mikor meghallotta a nagy zajt, felpattant és nagy sebességgel futni kezdett felém. 

Felkaptam, nyomtam egy nagy puszit a fejére, majd ledobtam magam a kanapéra.
22:14 perc. Komolyan így elment volna az idő? Ennyit nem aludhattam. Lassan, óvatos léptekkel felmásztam a szobámba, előkerestem a telefonom, majd a laptopom. Nem voltak nem fogadott hívásaim, se üzeneteim. Mivel nem voltam valami fáradt, ezért gondoltam felnézek twitterre. Hirtelen alig hittem a szememnek. Csak mert az 5 fiú bekövetett máris több mint 4000-el nőtt a követőim száma. Üzeneteim is jöttek. Egész pontosan 36. Gyorsan átfutottam őket, majd észrevettem, hogy Niall is irt.
  „ Írj, ha hazaértél:)  ”
Megtettem. Igaz, nem pont most érkeztem, de sebaj. Facebook-ra már semmi kedvem nem volt felmenni. Szinte már nincs is ott olyan ember, akivel egy jót tudnék beszélgetni.
Már épp kiléptem volna, mikor megláttam, hogy Niall visszaírt.
- „Na mizu csajszi? Nem hittem, hogy ilyen hamar válaszolsz.:) Minden rendben? :D ”
- „Hello.:3 Nem szeretem megváratni az embereket :D Igen, minden oké. ”
És ez még így ment egészen addig, amíg meg nem kérte, hogy mutassam meg Odie-t. Videochatre váltottunk, én pedig becipeltem a kamera elé a kutyust.
Még körülbelül másfél órát beszéltünk, majd elköszöntünk egymástól, kinyomtam a laptopot és lassan mély álomba merültem.

*Niall szemszöge*

Már 6 napja hogy elment. Folyamatosan csak rá tudok gondolni. Tudom, hogy nincs sok esélye, hogy mi valaha is együtt legyünk, de reménykedni azért csak szabad. De talán hiába az egész. Talán nem is akar újabb kapcsolatot. Talán még nem heverte ki a régi kapcsolatát, ami tudjuk hogy végződött. Nem szeretném letámadni ilyen dolgokkal, inkább csak élvezem a társaságát, így laptopon keresztül. Pedig mit meg nem adnék, hogy akár csak most, csak erre a napra itt lehessen. Belezúgtam volna? Lehet. Nem félek beismerni, hiszem ő egy csodás lány. Szép, okos, aranyos, cuki, vicces és őrült. Gyönyörű a haja, és a szemei…varázslatosak.
- Niall! Gyere már. – ordított Liam, mert még mindig a fürdőben voltam
- Oké. – összeszedtem a cuccaim, majd kiléptem a helyiségből
- Mehetünk végre?
- Pillanat, csak hozom a telefonom. – majd berohantam a szobámba
- Komolyan többet készülődsz, mint Zayn. Apropó Zayn. Hol van? – idegeskedett
- A tükör előtt. – válaszolta Harry
- Hol máshol is lenne? – jöttem ki nevetve a szobámból
- Zayn! – kiabálva indult Liam a tükör előtt fésülködő sráchoz –Gyerünk már! – megfogta a karját, s elhúzta a tükörtől, majd maga elé utasítva hagyták el a házat.
Mi nevetve mentünk utánuk. Lou már a kocsiban ült. Én beültem Zayn mellé, aki még mindig durcáskodott, aztán oldalba böktem és abbahagyta. Mikor mindenki beszállt, végre elindulhattunk a fotózásra.


*Alexis szemszöge*


6 nap telt el, mióta hazajöttem. Nagyon hiányoznak a srácok, főleg Niall. Vele azóta is minden nap beszélek.  Épp a reggelimre vártam, mikor váratlanul megcsörrent a telefonom. Szinte pillanatok alatt sikerült kihalásznom, az amúgy nagy táskámból. A kijelzőn az állt, hogy apa hív.
- Szia apu.
- Szia Alexis. Milyen volt az út? Hogy vagy? Hogy tetszett London? – kérdezősködött
- Nagyon szuper volt minden. Igazából emiatt is szerettem volna beszélni veled.
- Igen, megkaptam az üzeneted. Mit szeretnél?
Kis hallgatás után végül sikerült kinyögnöm, mit szeretnék:
- Figyelj, oda költözhetnék Londonba?

7.rész - Az ebéd

Mivel Niall kocsija szervizben, vagy hol volt, ezért gyalog mentünk. Nem mintha olyan sokat kellett volna menni. Kb 15 perc volt az út, de lehetett volna több is, mivel egész jól elszórakoztunk.
- Te is látod azt a kacsát a vízen, vagy teljesen megbolondultam? – böktem párszor oldalba társamat és mutogattam a Temzén úszó nagy sárgaság felé
- Jesszus. – lépett vissza egyet, mikor meglátta, amit az előbb én is
- Szóval látod. – nevettem
- Ezt nem lehet nem látni. – mentünk kicsit közelebb, ahogy minden ember, aki épp arra járt.

Egy vontató hajóhoz kötözött hatalmas sárga kacsa haladt végig a folyón. Mikor elénk ért, egy ember a hajóról hangszóró segítségével a következőt mondta:
"Mindent meg akartunk tenni azért, hogy felvidítsuk az országot.”
Mi csak jót nevettünk rajta, majd tovább indultunk. Onnan kb 5 perc volt még az út. Megyünk, megyünk, egyszer csak Niall lelassított, majd megáll. Én nagy nyugiba haladok tovább, mikor hallom, hogy társam megköszörüli a torkát. Ekkor vettem csak észre, hogy megjöttünk.
-Nandos? – kérdezem kissé fura nézéssel –Annyira tudtam. – vigyorodtam el
Bementünk és leültünk az egyik legtávolabbi asztalhoz. Pillanatok múlva egy fiatal lány jött felvenni a rendelést.
-Szia Niall. – köszönt vidáman. És én? Ennyit a jó modorról.
-Hello. – mondta, de nem nézett a lányra
-Gondolom nem a szokásosat kéritek. – mosolygott még mindig
Niall csak megrázta a fejét, majd rám nézett. Gondolom azt akarta, hogy mondjam én először.
Mikor végre elment a lány, nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg:
-Mi volt ez? – néztem rá, majd a csajszira
-Mi mi volt? – tettette hogy nem érti
-Hát ez. Rá sem néztél.
-Minden nap látom.
-És minden nap ezt csinálod?
-Nem foglalkozhatnánk mással? – mondta, s közben ujjait piszkálta, mintha ideges lett volna
-Most hogy így kérded..NEM! – böktem ki egy kis hallgatás után
Niall nagyon sóhajtott, majd belekezdett a mondanivalójába.
-Ő Diana. Egy éve kapott itt állást. Először még totál szimpatikus volt a csaj, elkértem a számát, találkoztunk is párszor, de rájöttem, hogy nem ő az igazi, így dobtam. Az első hetekben még eléggé maga alatt volt, dolgozni sem nagyon járt be, ezért majdnem ki is rúgták. Aztán elhatározta, hogy féltékennyé tesz. Mindenféle pasikkal jött össze, szerintem volt, akinek még a nevét sem tudta, de mikor rájött, hogy egyáltalán nem érdekel már, teljesen rám akaszkodott. Volt hogy virágot küldetett a házunkba.
- És akkor miért ide jársz még most is?
- Mert ez van a legközelebb a házunkhoz. – adta az egyszerű választ
- Értem. Azért nem néztem volna ki belőle, hogy ilyeneket csinál. – mondtam, de Niall mintha transzba esett volna, úgy nézte a lányt, aki épp a poharakat pakolgatta- Hahó, föld hívja Niallt. Van ott valaki? – lengettem meg előtte a kezem.
- Igen, igen. Itt vagyok. – kapott magához
- Te még mindig szereted, ugye? – nevettem
- Dehogyis! Normális vagy? – tagadta, de látszott, hogy hazudik
- Nem, de az ilyen dolgokat észreveszem. Látszik.
- Akkor biztosan rosszul látod. – kapott be egy falatot a kajájából, amit időközben kihoztak
- Ha te mondod. – mosolyogtam
- Nekem egy másik lány tetszik. – rám nézett és elmosolyodott
Nyeltem egyet, majd beleittam a kólámba, leplezve, hogy elpirultam. 
- Szerintem mehetünk. – mondtam, mielőtt még ciki lenne a helyzet, s a táskám után nyúltam.
- Oké. Fizetek és mehetünk is.
Odament Diana-hoz, én pedig nem bírtam ki, hogy ne halljam miről beszélnek, így közelebb mentem.
- Szóval ő az új barátnőd? – kérdezte a lány, s mikor rám nézett gyorsan elkaptam a fejem
Niall rám nézett. Gondoltam majd azt mondja hogy csak egy barát vagyok, akivel teljes 1 napja találkozott, de nem az lett, amire számítottam.
- Igen.
Igen? Igen? Ez normális? Igen? Hát ez teljesen hülye. És ha holnapra ugyanez megjelenik minden újság címlapján? Erre nem is gondol? Gondoltam odamegyek és elmondom, hogy nem vagyunk együtt, de tovább folytatták a beszélgetést.
- Niall, figyelj. Én sajnálom ha az elmúlt hónapokban olyan hülyén viselkedtem, de nem lehetsz ezzel a lánnyal.
- Miért is nem?
- Mert neked velem kellene lenned. Tudod, hogy sokkal jobban szeretlek, mint ő valaha is fog.
Már kezdtem megsajnálni a csajt. Mondjuk, ezzel az utolsó mondatával nagy igazságot mondott.
- Mondtam már hogy hagyjuk ezt. – és mikor megfordult a srác, a lány szinte kiugrott a pult mögül és majdnem térdre esve könyörgött, hogy maradjon vele.
- Te nem vagy normális. – mondtam nevetve, mikor kiértünk a helyiségből
- Hmm?
- Hogy hagyhattad ott? Még megöli magát.
- De ha ottmaradok, akkor azt fogja hinni, hogy még mindig érzek iránta valamit.
- Mondjuk az is igaz.
- Nem kellett volna ide jönnünk. – nézett vissza egy pillanatra
- Nem gond, nyugi. Ilyet úgyis még csak a filmekben láttam. – nevettem fel
- Szóval te ezen csak egy jót szórakoztál? – nézett rám tettetve hogy mérges
- Ühümm. Főleg a barátnős résznél. – nevettem fej újra
- Talán nem tetszett az alakításom? – mondta nevetve
- Tökéletes volt. Gondolkoztam is, hogy miért nem a színészkedéssel foglalkozol. Jobban megy mint az éneklés. – böktem oldalba, s közben benyitottam a lakásba, mivel hazaértem.
Niall-t behívtam. Már épp vissza akart szólni az előbb tett megjegyzésemhez, mikor megpillantottuk Greg-t. Greg Amy bátyja. Csak elsietett mellettünk, de az ajtóból visszaszólt..
- Csak okosan. – kacsintott egyet, majd lelépett.
- Hülye. – ordítottam utána, de nem hiszem hogy meghallotta.
- Szóval, hol is tartottunk? Ja, megvan. ÉN NEM TUDOK ÉNEKELNI? – próbált higgadt maradni, de csakhamar elnevette magát.
- Ahogy mondod. – bólogattam közben
- Dobj egy gitárt. – mosolygott
-Pillanat. – majd felszaladtam az emeletre
Amy szobájában rend volt, így hamar meg is találtam a gitárját. Levittem, Niall pedig kikapta a kezemből.
- Na figyelj.
Először csak gitározott, majd elkezdett énekelni. Egyszerre pirultam és olvadtam el. A Little Things béli szólójával ajándékozott meg, a végéhez érvén pedig oldalra tette a gitárt, mélyen a szemembe nézett, s csak ennyit mondott: „I love you”.

6.rész - Sokat vagyok vele

CSÓKOLOMSZTOK :33 Bocsi, hogy nem hoztam új rész, de sokat kellett segítenem itthon, és nem igazán volt időm :\ Ez a rész sem lett valami hosszú, de azért remélem tetszik majd :D Komizni még mindig lehet xdd 


- Reggelt. – köszöntem s közben felálltam
- Szia. – totál fitt volt a gyerek – Mizu? – jött közelebb
- Semmi új. Amy azt mondta, hogy ma bemutat nektek, erre eltűnt Louis-al
- Azt hiszem tudom hol vannak.
- El is árulod? – nevettem
- Hát jó. Lou tegnap mondta, hogy ma be kell majd mennie a stúdióba. Gondolom Amy pedig ment vele. 
- Értem. Mondjuk azért szólhatott volna.
- Nem akarsz benézni hozzájuk? – mosolygott
- Hmm, ki tudja mit csinálhatnak. – nevettem fel
- Nyugi, semmi jót. – nevetett ő is. –Na, akkor  mi legyen?
- Mehetünk.
Míg odaértünk rengeteget nevettünk a másik hülyeségein. Elmondtam neki a fél életem és ő is beszélt az övéről. Pedig csak 20 perc volt az út. Mikor megérkeztünk, úgy osontunk be az épületbe, mint két kém. Alig bírtam visszafojtani a nevetést. Niall tudta, hogy merre kell menni, ezért ő ment elől. Egyszer csak megállt, én pedig nem figyeltem, ezért neki mentem. Elkapott a röhögő görcs, de valami csoda folytán még ezt is sikerült visszatartanom. 
-Megjöttünk. – mondta halkan
-És be is megyünk azon az ajtón? – türelmetlenkedtem
-Aha. – nevetett
Lassan megfogtam a kilincset, és benyitottam. Nem épp azt láttam, mint amire számitottam. Csak beszélgettek. Ültek egymással szembe és beszélgettek. Ez mi ez? Én már rég tovább mentem volna egy kis beszélgetésnél. 
-Ti mit kerestek itt? – szólt Amy
-Köszi, hogy örülsz. – nevettem fel – Amúgy ti eltüntetek, Niall pedig mondta hogy itt lesztek. 
-Gondoltam megmutatom neki, hogy hol töltjük az időnk nagy részét. – vágott közbe Niall
-Értem. Igazából mi már végeztünk, szóval ha gondoljátok mehetünk. 
-Én még nézelődtem volna, de menjünk. – mondtam, s már majdnem elhagytam a szobát, mikor Niall utánam szólt
-Ha szeretnéd, akkor megmutathatok még pár helyet. – mosolygott a szöszi
-Na, ez tök jó ötlet. – helyeselte Amy
-Hát, oké. 
Louis és Amy hazafelé vették az irányt. Én és Niall pedig még közbenéztünk az épületben, aztán pedig elmentünk egy kis városnézésre. Megnéztük a Big Ben-t, én benéztem pár ruhaboltba is, és a London Eye-t is szemügyre vettük, de nem ültünk fel rá. Rengeteg fényképet készítettem, még Niall-ről is volt pár. 

Lassan telt az idő, s mikor az telefonomon kijelzőjére néztem, megláttam, hogy már fél kettő. Eléggé megéheztem. Úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a fiuk lakására. Hazaúton már kevesebbet beszéltünk, én kizárólag csak a kajára tudtam gondolni. Pár rajongóval is találkoztunk. Aláírás és a fényképek után általában olyan kérdéseket kapott Niall, hogy én a barátnője vagyok-e. Ő persze mondta, hogy nem. Bevallom, ezekben a percekben elképzeltem, hogy milyen lett volna, ha azt mondja, hogy  „igen, ő itt a barátnőm”. Nem mondhatom, hogy nem érzek iránta egy 3-4 órás ismeretségtől többet, mert hát ő mégis csak Niall Horan, egy világsztár. És korántsem a csúnyábbik fajta. Sok közös tulajdonságunk van, de ettől még nem eszünk rögtön együtt. Amúgy is, én csak egy hétre jöttem – amiről itt Amy-n és Louis-n kívül senki sem tud - ő pedig biztos nem egy olyan lányt választana barátnőnek, mint én.
Gondolatmenetemből 2 lelkes és vigyorgó rajongó zökkentett ki, akik megkérték, hogy fényképezzem le őket a tengerkékszemü társammal. Mikor elmentek a rajongók, mi tovább indultunk. Fejemben ismét csak a kaja járt, mivel reggelizni is alig reggeliztem. Megérkezésünk után kellett szembesülnöm azzal a ténnyel, hogy itt maradtam 5 fiúval. Amy elment haza, a saját lakásába, azaz az én szálláshelyemre. Gondoltam fogok egy taxit, és én is követem a példáját, de a fiuk addig győzködtek, hogy maradjak még, mígnem maradtam. Mindenki elég éhes volt már, s mivel főtt kaja nem volt otthon, ezért maradt a pizza. Röpke 10 perc alatt ki is szállították. Miután befejeztük az evést, a fiúk körbe vezettek. Mondjuk nem is nagyon volt ellenemre a dolog, már csak azért sem, mert Lou szobáján, a konyhán és a nappalin kívül még már nem láttam. Gyönyörű volt minden egyes helyiség. Talán a Harry szobája fogott meg a legjobban. De ha választani kéne, nem biztos hogy könnyen menne.
-Nos, - szólalt meg Hazza –ez itt egy igazán fontos helyiség. Sőt, talán a legfontosabb az egész házban – mosolygott, de nem nyitotta ki az ajtót
A többiek arcára nagy vigyor ült ki, de próbálták leplezni örömüket.
-Akarom tudni hogy mi van odabent? – néztem a többiekre
Mindenki egy ilyen „te tudod” arckifejezést vágott, aztán folytatták a mosolygást. Zayn lassan kinyitotta az ajtót.
-Nézzenek oda, ez egy fürdőszoba. – mondtam nagy meglepettséget színlelve
-Méghozzá közös fürdő. – világosított fel Harold.
-Egyébként meg mire nektek közös, ha mindegyikőtök szobájából nyílik egy, ahhoz a szobához tartó fürdő? – értetlenkedtem
-Nem tudjuk. De itt történnek a rendkívül fontos dolgaink, mint például a…
-Na most fejezd be! – nevetve szakítottam félbe Harry-t
A srác engedelmeskedett, s inkább haladtunk tovább. Mikor már körbe jártuk a házat, ismét visszatértünk a nappalihoz, ahol közöltem az idegenvezetőimmel, hogy megyek. Nem mintha olyan mélyen érintette volna őket a dolog. Niall egyből felajánlotta, hogy elvisz, s mivel nem volt nálam pénz taxira, ezért belementem.
-Amúgy még nem is mondtad, hogy meddig leszel itt? – kérdezte Niall, valahol az út végéhez közeledve
-A kocsiban? – nevettem
-Akár. – nevetett ő is –Na, de tudod hogy értem. – váltott át komolyabb hangnembe
-Egy hétig. Vagyis már csak 6 nap.
-Oh. Azt hittem kicsit tovább maradsz.
-Szeretnék én, de nem lehet. Na persze ha apám végre észrevenné, hogy utálom a helyet, ahol élek és venne itt a közelben egy lakást, az jó lenne. Talán ki kellett volna költöznöm vele, még régebben és akkor most nem lenne probléma.
-Apukád itt él?
-Nem. Írországban.
Niall kissé meglepett tekintettel fordult felém várván, hogy elmagyarázzam.
-Hát anyukám még 10 éves koromban meghalt, és mikor bátyám 16, én pedig 14 lettem, akkor úgy döntött, hogy kiköltözik Írországba, és elfogad egy állást, valami nagy cég vezérigazgatójaként. Minket a nagyimra bízott , aki egy éve meghalt. Apumat csak ünnepekkor, vagy nyáron látom, de sosem én megyek, hanem ő jön haza. Régebben rettenetes volt a kapcsolatunk, mostanában viszont már egyre jobb. Talán azért is egyezett bele abba, hogy eljöhessek ide.
-Értem. Hát, itt vagyunk. – állította le a motort
-Köszi a fuvart. – mosolyogtam
-Ugyan, semmiség.
Kiszálltam a járműből és a bejárati ajtó felé vettem az irányt, de mielőtt bementem volna az ajtón Niall utánam szaladt
-Figyelj, Ale. Tudom, hogy csak egy hétig leszel itt meg minden, de nem lenne kedved holnap velem ebédelni? Ez nem randi lenne, csak úgy olyan baráti ebéd. – darálta le
-Holnapra úgy sem volt programom, szóval rendben. De nem randi! – mondtam komoly hangon, de a végét sikerült elnevetnem.
-Nem. – mosolygott
Tengerkék szemeibe bele sem mertem nézni, de valahogy mindig odataláltam. Csak bámultam. Muszáj volt kivágni magam valahogyan, ezért inkább elköszöntem tőle és bementem a lakásba. Odabent várt Amy, és persze rögtön megrohamozott a kérdéseivel.
 -Akkor holnap találkoztok? Látod, mondtam hogy tetszel neki. – lelkesedett a lány
-Figyelj.! Ez nem randi, csak egy olyan baráti ebéd. Úgyhogy le lehet szállni rólam. – nevettem
-Baráti ebéd, mi? – húzogta szemöldökét
-Igen, az. – mondtam, s felmentem a szobámba.

Az álom egy furcsa dolog. Van hogy valóra válik, van hogy nem. Az én álmom talán csak az esti forró csoki hatása volt, de sosem szeretném, hogy újra megismétlődjön.
Csak egy tizenéves lány volt. A ruhája rongyos és szakadt volt, teste poros és piszkos, haja fésületlen, össze-vissza álló fürtökből állt, melyek arcát betakarva helyezkedtek el. A fa, amihez ki volt kötözve azt hiszem tölgy lehetett. A lány arcán csak félelmet és rémületet lehetett látni. Mozgolódott, próbálta kezeit kiszabadítani a kötelékek alól, de nem ment. Már sötét volt. Egy hatalmas villám megvilágította a helyet, ahol a lány volt, s pár méterre tőle egy árnyékot véltem felfedezni. A következő villámnál már kirajzolódott egy alak. Egyre közelebb és közelebb ment a lányhoz. Villámok sorozata jelent meg az égen, így pontosan tudtam követni, hogy mi történik. Igen, azt hiszem férfi. Sőt, biztos hogy férfi. Csuklyája megfelelő árnyékot adott arcának még erős villámláskor is, ami ezekben a percekben túl gyakorivá vált. Eső nem esett, szél sem fújt, csak villámlott. Villámlott a semmibe. Mikor a csuklyás fickó megfelelő közelségbe került a lányhoz, elővett - számomra ismeretlen helyről - egy kisebb baltát. A lány próbált menekülni, de a kötelek meghíusitották minden eddigi próbálkozását. Én pedig csak álltam, és néztem. Nem tudtam neki segítséget nyújtani. A baltás alak eltűrte a lány arcába lógó tincseit. Akkor láttam csak meg, hogy az a lány én vagyok. Nem volt időm gondolkodni, mivel a férfi pár másodperc alatt brutálisan meggyilkolta a lányt, azaz engem.

- Nyugi, Ale, nyugi. – nyugtatgatott az éjszaka közepén Amy
- M-mi történt? – dadogtam
- Biztos rosszat álmodtál.
- Úristen. A lány. Én voltam. És meghaltam. – hadartam, közben felültem, s a mellettem lévő vizből kortyoltam párat
- Nincs semmi baj. Csak egy álom volt. Nyugi. Próbálj meg vissza aludni, oké?
- Rendben. Jól vagyok. – feküdtem vissza.
Amy kiment, de én már nem tudtam vissza aludni. Egész idő alatt csak az álmom járt az eszembe. Körülbelül 6 óra lehetett, mikor ismét elnyomott az álom.

“..but I won't cry myself to sleep, like a sucker. 
I won't cry myself to sleep, if I do, I'll die. 
now you fall asleep with another, damn you, damn you…”

Nagyon mélyen aludhattam, mivel a csaj már majdnem végig énekelte a számot, mire felkeltem. Igen, ez a csengőhangom, ami azt jelenti, hogy valaki keres. Gyorsan felvettem, viszont lassan és halkan szóltam bele.
-Mi van?
-Öm, te vagy az Ale? – szólt bele egy ismerős hang, viszont a szám ismeretlen volt.
-Ki kérdezi? – mondtam unottan és álmosan
-Niall. – nevetett
-Sziaaa Niall. – toltam el az “a” betűt.
-Szia. Bocsi, hallom felkeltettelek.
-Semmi gond. – mondtam már élénkebb hangulatban
-Szóval, azt szeretném kérdezni, hogy akkor áll még az ebéd?
-Igen, persze, hogyne. - ha még mondtam volna vagy 2 szinonimát, akkor nem is csodálkoztam volna, ha kinyomja, de nem mondtam
-Oké. Akkor 12 fele érted megyek. – éreztem, hogy mosolyog
-Rendben. Szia.
-Szia. – na és most tette le.

Ránéztem az órára, ami fél tizenegyet mutatott. Remek. Ezt nem hiszem el. Ilyenkor hol van Amy, hogy fel keltsen? Ja, dolgozik. Tényleg. Talán délután még hozzá is beugrok. Feltéve, ha megtalálom a helyet. Most viszont gyorsan kimásztam az ágyból és elindultam a fürdő felé. Beálltam a zuhany alá, és magamra zúdítottam, a forró vizet. Eszméletlen jó érzés volt. Mikor végre eljutottam odáig, hogy kimászok, azt vettem észre, hogy ruhát nem hoztam be. Remek. Törölközőbe csavarva indultam vissza a szobámba. Nem igazán tudtam választani, de végül is sikerült:

Visszamentem a fürdőbe és készülődni kezdtem. Hajam kivasaltam, felraktam egy alap sminket és kb kész is voltam. Még mindig volt fél órám. Gondoltam addig nézek tv-t. Bekapcsoltam. Főzőműsor, valami béna focimeccs, gyerekműsorok és szappanoperák váltották egymást. Mondanom sem kell, hogy pont egyikhez sem volt kedvem, így kikapcsoltam a készüléket. Megpróbáltam előkeresni a laptopomat, mivel elég rég voltam már twitteren, de mire előkerítettem, már kopogtak. Niall volt. Nem is számítottam másra.
-Szia. – köszönt
-Helló megint. – mosolyogtam és megöleltük egymást
-Mehetünk?
-Igen. Amúgy hova? – kiváncsiskodtam
-Titok. – nevetett