8.rész - Akkor utazzunk haza

Utoljára talán Вiктор közelében éreztem így magam. Aztán észbe kaptam.
- Ez még mindig a dalszöveg, ugye? – kérdeztem, kissé félve a választól
- Nem tudom. – húzta el a száját, kicsit mintha zavarba jött volna
- Mert ha nem, akkor csak közölném, hogy ez így nem működne.
- Mégpedig azért mert..? – kérdőn fordult felém
- Mert 5 nap múlva és már egy másik országban leszek. – világosítottam fel
- Igen. – hajtotta le a fejét
- Annyira szeretnék ide költözni. Minden vágyam ez. – dőltem hátra a kanapén
- Akkor költözz. – mosolyodott el Niall
- Ez nem ilyen egyszerű.
- Már miért ne lenne az?!
- Ott van minden barátom, ami igaz, hogy csak egy személyt takar, de az a személy is nagyon fontos nekem. És apám sem lelkesedne az ötlettől. – magyaráztam
- Hozd őt is. Apukádat pedig tuti meg lehet győzni. – lelkesedett
- Őt nem hozhatom. Nem mintha annyi barátja lenne otthon, csak épp alig tud angolul.
- Majd megtanul. – nevetett – Egyébként is te mondtad, hogy ott alig vannak barátaid. Itt pedig lennének. Ezért sem éri meg megpróbálni?
- Talán.
Arcomat kezeimbe temetve gondolkodtam el Niall előbbi mondatán, és rájöttem, hogy igaza van. Amint hazamegyek, beszélek apával erről. De ezt a mellettem ülő srácnak nem szeretném elárulni. Ha mégis sikerülne a dolog, az legyen csak meglepetés.
- Még meglátom. – ültem fel mosolyogva – Amúgy, tudom én, hogy most ebédeltünk, de nem vagy éhes? – nevettem fel
A srácot mintha felvillanyozták volna, úgy ordított.
- De! – és már fel is pattant
- Pizza?
- Jöhet.
Megrendeltük, kihozták, és hamar el is fogyasztottuk. Épp az utolsó falatot sikerült bekapnom, mikor váratlanul Amy és Louis rontottak be a lakásba. Nem voltak meglepve, mi viszont annál inkább.
- Nem úgy volt egész napos távollétben részesülök? – néztem kérdőn Amy-re, majd nevetni kezdtem
- Úgy lett volna, csak hogy Amy-nek sikeresen kificamodott a bokáját. – mondta Lou
- Meg sem merem kérdezni hogy történt. – szólt Niall, s megejtett egy halvány  mosolyt.
A lány szótlanul sietett, már amennyire lába engedte, s ahogy a kanapéhoz ért, szinte rádobta magát. Ülő pozíciót vett fel, majd bokáját kezdte vizsgálgatni.
- És veletek mizu? – kérdezte olyan „váltsunk témát” hangnemben
- Semmi új. – mondtam egyszerűen, majd a konyhába mentem
- Merre voltatok? – kérdezősködött Amy
- Nandos. – mondtam, s elindultam a konyha felé
Louis halk suttogást intézett Niall felé, vagy legalábbis szerinte lehetett halk, mert mindenki hallotta.
- Igen Lou, találkoztam Diana-val. – kiabáltam ki a konyhából, jelezve, hogy beszéljen kicsit halkabban, ha azt akarja, hogy ne halljam.
- Értem. – fogta magát és leült inkább Amy mellé, aki még mindig bokáját nézegette
- Attól nem lesz jobb. – szóltam oda a lánynak, aki felnézett és elnevette magát
- Valóban? Akkor dr. Alexis, maga mit ajánl? – kérdezte gúnyosan
- Pihengessen hölgyem. – feleltem
- Amúgy mit művészkedsz már ott annyit?
- Semmit. – mondtam titokzatosan, de igazából apunak írtam sms-t, hogy ha tud, akkor hívjon fel, mert beszélni szeretnék vele
Kijöttem a konyhából és Niall felé vettem az irányt. Leültem mellé, így pont szembe kerültem Amy tekintetével.
- Nem hiszek neked. – mosolygott
- Pedig jobb lesz. – nyújtottam ki a nyelvem – Egyébként neked nem fent kellene most pihenned? – néztem rá, majd Louis-ra
- Jobb lenne. – megfogta barátja kezét, aki felsegítette a lépcsőfokokon, a felénél pedig felkapta a lányt, és úgy vitte be a szobába.
- Aranyosan együtt. – mondta a mellettem ülő szöszi, mikor már elmentek
- Igen. – mosolyogtam

Körülbelül még vagy 2 órát boldogítottuk egymást hülyeségeinkkel. Ismét szóba került a költözés, de próbáltam hanyagolni a témát. Elég nyomós érvekkel kerültem szembe. Az egyik például Niall gyönyörű tengerkék szempárja volt. Ha tehetném, már csak emiatt is ide költöznék. De nem megy az olyan könnyen.


Másnap reggel úgy éreztem magam, mint valami mosott szar. A fejem majd szét robbant, és a hangom is elment. Remek. A mai programomnak ezzel lőttek. Egyébként sem volt valami szép idő odakint, de inkább járkáltam volna a városban, mint hogy beteg legyek. Az vigasztalt, hogy Amy ma nem dolgozott. Hirtelen valaki kopogott.
- Jó reggelt. – dugta be fejét Amy
- Jobbat! – húztam magamra a takarót
- Mi a baj?
- Semmi komolyan, csak kicsit megfáztam, azt hiszem. És hogy van a lábad? – érdeklődtem
- Sokkal jobban. Már nem fáj.
- Örülök. – leemeltem fejemről a puha és meleg takarót, majd felültem – Louis?
- Még este elment.
- Értem. Terveztél mára valamit?
- Egy csajos napot, itthon, sok-sok csokival. – nevetett
- Te mindig tudod mit akarok. – öleltem meg
Végül is a napom egész jó lett. Beszélgettünk, filmeztünk, még énekeltünk is. Igaz ebben egyikünk sem túl jó, de mivel senki sem hallotta, ezért nem is lehetett belőle nagy bajunk.


Hamar eltelt ez a hét. Egyszerűen imádtam. Talán életem legjobb egy hete volt. Megismerni a One Direction-t közelebbről olyan volt, mint egy álom. Persze a város is nagyon lenyűgöző volt. Egy dolog volt, ami nem sikerült. Még pedig az, hogy felüljek a London Eye-ra. Nem mintha nem lett volna alkalmam rá, de azt hiszem, még várom a megfelelő embert, akivel ezt megtehetem. Viszont erre még várnom kell egy kicsit, mivel itt ülök abban a kocsiban, ami a reptérre szállít. Igen, hazamegyek. Kevés esélyt érzek arra, hogy ide költözzek. Ilyenkor várom már azt a 18 éves kort, amikor már nem mondhatják meg, hogy hol éljek. De az még messze van. 9 hónap sok idő és én nem akarok addig várni.
A kocsiban itt ül az egész banda és Amy is. Az utolsó 2 napban nagy haverok lettünk. Élveztem a társaságukat, Louis poénjait, amik néha egyáltalán nem voltak viccesen, de azért nevettem, Harry félmeztelen megnyilvánulásait, Zayn mosolyát, Liam beszólásait és Niallt. Jó lett volna tovább maradni, de akkor sokkal nehezebb lett volna a búcsú. Megígértették velem, hogy folyamatosan tartjuk majd a kapcsolatot. El sem hiszem, hogy ezt pont tőlem kérték. Nagyon jól esett látni, hogy befogadtak és hogy talán még hiányozni is fogok nekik. De eljött a búcsú ideje. Kiszálltunk a kocsiból. Végig ölelgettem a bandatagokat, majd Amy-t is. Harry még így utoljára megdicsérte a hajam, amin elmosolyodtam és újra megöleltem.
- Mi nem kapunk még egyet? – kérdezte némi szomorúsággal ötvözve barátnőm
- Ahányat csak akarsz. – nevettem és megint jött a nagy ölelkezés
- Odie-t pedig ne felejtsd el bemutatni – jegyezte meg Zayn
- Oké. - nevettem
Végül, mikor bemondták, hogy lassan fel kellene szállni a gépre, lassan elindultam. Mindössze egyszer néztem vissza, de azt sem kellett volna. Látni azt, ahogy Lou egyik kezével Amy-t öleli, másikkal pedig Niall-t lökdösi szívszaggató volt. Na meg persze előtört belőlem a nevetés is. Még intettem egyet, majd gyorsabb tempóra váltottam. Nem voltam annyira messze tőlük, mikor épp kaptam egy sms-t. Niall volt az. Máris? Megnéztem, és hirtelen könnycseppek árasztották el szemeimet.
       „ Nézz hátra!:)  ”
Megfordultam és Niall ott termett előttem. Letöröltem az arcomon versenyző könnyeket, s megöleltem.
- Hiányozni fogsz – súgtam a fülébe
- Te is nekem.
- Nyugi, még találkozunk. – biztatgatott
- Ha te mondod. – vigyorodtam el
- Menj, le ne késd a géped. – bámult rám gyönyörű szép szemeivel
- Rendben.
Megfogtam a cuccaimat, és ismét elindultam. Már nem néztem vissza, csak mentem és mentem.


Egy hét alatt simán megszoktam a londoni levegőt, az embereket, a nyüzsgést, ezért furcsa volt visszatérni az én régi, megszokott életembe. Ahogy leszálltam, rögtön megláttam Adam-t. Úgy futottam, ahogy csak bírtam, ölelésemmel pedig majdnem mindketten a földre kerültünk.
- Hugiiiii. – ordította a fülembe
- Semmit nem változtál. – nevettem fel
- Neked is szia. – borzolta össze a hajam
- Hahaha. Figyelj, akarok neked adni valamit. – mondtam sejtelmesen
- És mi lenne az?
- Ott a csomagom. – mutattam a 2 nagy bőröndre – Hozhatod őket. – kacsintottam rá, majd elindultam
- Én is szeretlek. – kiabálta utánam
- Tudom.

Hazaérvén úgy estünk be a lakásba, mint két idióta. Kiskutyám, mikor meghallotta a nagy zajt, felpattant és nagy sebességgel futni kezdett felém. 

Felkaptam, nyomtam egy nagy puszit a fejére, majd ledobtam magam a kanapéra.
22:14 perc. Komolyan így elment volna az idő? Ennyit nem aludhattam. Lassan, óvatos léptekkel felmásztam a szobámba, előkerestem a telefonom, majd a laptopom. Nem voltak nem fogadott hívásaim, se üzeneteim. Mivel nem voltam valami fáradt, ezért gondoltam felnézek twitterre. Hirtelen alig hittem a szememnek. Csak mert az 5 fiú bekövetett máris több mint 4000-el nőtt a követőim száma. Üzeneteim is jöttek. Egész pontosan 36. Gyorsan átfutottam őket, majd észrevettem, hogy Niall is irt.
  „ Írj, ha hazaértél:)  ”
Megtettem. Igaz, nem pont most érkeztem, de sebaj. Facebook-ra már semmi kedvem nem volt felmenni. Szinte már nincs is ott olyan ember, akivel egy jót tudnék beszélgetni.
Már épp kiléptem volna, mikor megláttam, hogy Niall visszaírt.
- „Na mizu csajszi? Nem hittem, hogy ilyen hamar válaszolsz.:) Minden rendben? :D ”
- „Hello.:3 Nem szeretem megváratni az embereket :D Igen, minden oké. ”
És ez még így ment egészen addig, amíg meg nem kérte, hogy mutassam meg Odie-t. Videochatre váltottunk, én pedig becipeltem a kamera elé a kutyust.
Még körülbelül másfél órát beszéltünk, majd elköszöntünk egymástól, kinyomtam a laptopot és lassan mély álomba merültem.

*Niall szemszöge*

Már 6 napja hogy elment. Folyamatosan csak rá tudok gondolni. Tudom, hogy nincs sok esélye, hogy mi valaha is együtt legyünk, de reménykedni azért csak szabad. De talán hiába az egész. Talán nem is akar újabb kapcsolatot. Talán még nem heverte ki a régi kapcsolatát, ami tudjuk hogy végződött. Nem szeretném letámadni ilyen dolgokkal, inkább csak élvezem a társaságát, így laptopon keresztül. Pedig mit meg nem adnék, hogy akár csak most, csak erre a napra itt lehessen. Belezúgtam volna? Lehet. Nem félek beismerni, hiszem ő egy csodás lány. Szép, okos, aranyos, cuki, vicces és őrült. Gyönyörű a haja, és a szemei…varázslatosak.
- Niall! Gyere már. – ordított Liam, mert még mindig a fürdőben voltam
- Oké. – összeszedtem a cuccaim, majd kiléptem a helyiségből
- Mehetünk végre?
- Pillanat, csak hozom a telefonom. – majd berohantam a szobámba
- Komolyan többet készülődsz, mint Zayn. Apropó Zayn. Hol van? – idegeskedett
- A tükör előtt. – válaszolta Harry
- Hol máshol is lenne? – jöttem ki nevetve a szobámból
- Zayn! – kiabálva indult Liam a tükör előtt fésülködő sráchoz –Gyerünk már! – megfogta a karját, s elhúzta a tükörtől, majd maga elé utasítva hagyták el a házat.
Mi nevetve mentünk utánuk. Lou már a kocsiban ült. Én beültem Zayn mellé, aki még mindig durcáskodott, aztán oldalba böktem és abbahagyta. Mikor mindenki beszállt, végre elindulhattunk a fotózásra.


*Alexis szemszöge*


6 nap telt el, mióta hazajöttem. Nagyon hiányoznak a srácok, főleg Niall. Vele azóta is minden nap beszélek.  Épp a reggelimre vártam, mikor váratlanul megcsörrent a telefonom. Szinte pillanatok alatt sikerült kihalásznom, az amúgy nagy táskámból. A kijelzőn az állt, hogy apa hív.
- Szia apu.
- Szia Alexis. Milyen volt az út? Hogy vagy? Hogy tetszett London? – kérdezősködött
- Nagyon szuper volt minden. Igazából emiatt is szerettem volna beszélni veled.
- Igen, megkaptam az üzeneted. Mit szeretnél?
Kis hallgatás után végül sikerült kinyögnöm, mit szeretnék:
- Figyelj, oda költözhetnék Londonba?