5.rész - London.

Hello-hello:DD Bocsi hogy eddig nem hoztam részt, csak sok dolgom volt..:\\ Most egy kicsit hosszabb részt hoztam, remélem tetszik majd :33


-Nem, nem kell. Már ismerem másfél éve. – nevettem és megöleltem a srácot
-Tényleg olyan vagy, mint ahogyan Amy mondta.
-Úristen. Ne hidd el szavát sem.
-Mondtam hogy ezt fogod mondani. – mosolygott azzal az elképesztően szexi mosolyával.

Igen. Louis mosolya talán még sosem volt szebb, mint azon a napon. Amy-re pillantott. A lány szemei csillogtak az enyhén pislákoló nap sugaraiban, mégis gyönyörű fotografikus látványt nyújtott a pár másodpercig tartó szituáció.
Haragudtam Amy-re. Persze nem igazából..csak azért megereszthetett  volna egy sms-t, hogy vendéget is hoz. Akkor talán kitakarítottam volna a lakást. Na mindegy. 
A kocsiban ülve is rengeteget beszélgettünk. Megtudtam azt is, hogy Lou-t meglepinek szánta. Így tehát már vallatnom sem kell. De azért a fejmosást majd megkapja.
Lassan meg is érkeztünk. Miközben kipakoltuk a csomagokat, faggatni kezdtem Louis-t hogy hogyan tudta Amy rávenni, hogy el jöjjön ide, az egyik legborzasztóbb helyre a világon. A srác már épp mondta volna, de barátnője akaratlanul is beszélni kezdett..
-Megvannak a módszereim. – nevettek fel
-Igen, remek a meggyőző képessége. – átölelte barátnőjét és belepuszilt a hajába.
Egyből leesett, hogy miről is van szó, ezért inkább hagytam a dolgot. Amy tudta, hogy ez a hétvége nem a féktelen bulizásról fog szólni. Gondolom a történtekről Louis-nak is beszámolt. Próbáltam tettetni, hogy igenis jól vagyok és túl tettem magam mindenen, ami az elmúlt másfél hónapban történt, de korántsem volt igy. Most nem is nagyon érdekeltek a saját érzéseim, csak az, hogy ne tűnjön fel semmi. Eddig egész jó haladtam.
-Szóval, én most leugrok valami kajáért. Addig pakoljatok ki és.. Amy mutasd meg neki a házat – néztem rá közben Louis-ra
-Oké. – mondta a lány boldogan
A kajavásárlással röpke 10 perc alatt végeztem. Visszaérve pont arra számítottam, amit találtam. Amy és barátja a kanapén ülve smároltak, én pedig, mint aki nem látott semmit, úgy indultam egyenesen a konyhába. 
A nap további részében szinte csak beszélgettünk. Vagyis inkább Lou beszélt én pedig faggattam őket. Látszik rajtuk, hogy nagyon boldogok. Annyira irigykedve néztem rájuk, hiszen a lánynak, aki itt ül velem szemben, szinte már mindene megvan, nekem pedig, aki ugyanonnan indultam, ahonnan ő, szinte semmim sincs.
-Holnapi program? – kérdeztem Amytől
-Azt hittem majd te mondod meg. – nevetett fel
-Hát.ö..nem! – nevettem én is – Gondoltam csak van valami terved.
-Nincs. Nem is úgy indultam.
-Nem is úgy ismerek. – mosolyogtam el magam
-Szóval? –szólt bele Louis a beszélgetésünkbe
-Szóval, nem tudom. – mondtam kis szünet után – Nevezetességeket hiába keresnénk, ugyanis az itt nincs. Vásárolni meg itt ne akarj! Szóval fogalmam sincs mi legyen.
-Maradhatnánk itthon és filmnézés közben beszélgethetnénk. – vetette fel a csodásan hangzó ötletet Lou
-Tökéletes! – helyeselte Amy
-Most komolyan? – néztem kicsit hülyén
-Aha. – nevettek
-Oké.

*Másnap este*

Épp a konyhában beszélgettünk, mikor Amy felhozta ezt a témát:
-Ohh, holnap már mennünk is kell. – hajtotta le a fejét a lány
-Pedig maradtam volna még 1-2 napig – tette hozzá Louis
-Persze. – nevettem – Itt még a kutya sem maradna.
-Nem az országra értettem. Olyan kis hangulatos ez a lakás. – mosolygott
-Észre sem venni, hogy Adam is itt lakik, ugye? – nevettem fel
-Nem.
Kis szünet után Amy megint megszólalt:
-Ale, van egy meglepetésünk. – széles mosoly ült a lány arcára
Sejtelmem sem volt, hogy mi lehet az ajándékom, de már örültem neki.
-Mégpedig? – kiváncsiskodtam
-Lenne kedved elkísérni minek a hazaúton? Vagy ott maradni pár hétig? – nevetett Louis
-Ezt most az akar lenni, amire gondolok? – remegni kezdtem
-IGEN ALE, JÖSSZ VELÜNK LONDONBA! – ordította Amy, de úgy, hogy szerintem még a halottakat is felkeltette
-ÚRISTEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEN! – hosszan toltam el az „e” betűt, de abban a pillanatban nem érzékeltem semmit, csak visítoztam
-Nyugi, lányok. – csitított Lou kevés sikerrel
-Várjunk csak. Ugye ez nem a kész átverés? – nevettem fel
-Nem te hülye. És igen, apukáddal is beszéltünk már. Na meg persze Adam-el is. – ölelt meg Amy
Olyan szorosan szorítottam a lányt, hogy az már nekem is fájt. 
-Köszönöm. – súgtam a fülébe
-Megígértem. – súgta vissza
Két kezemnél megragadva felrángatott a szobámba pakolni. Louis addig Adam-el dumált. Egész jól összehaverkodtak, a kb 40-50 perc alatt, amíg beszéltek. 
Tizenegykor lettünk kész a pakolással. Még mindig alig tudtam elhinni, hogy holnap már nem itt alszok. Igaz, nem örökre megyek, de űberkirály érzés, amikor tudod, hogy végre teljesül az álmod, akár csak pár napra is. Ezekkel az érzésekkel és gondolatokkal a fejemben aludtam el.

*Reggel*

-Jó, jó. Kelek már. – húztam fejemre a takarót
-Ale, fél óra múlva indulunk! – ordítozott Amy
-És? – dugtam ki a fejem egy kis részét
-Öltözz!
-Tudod miről vagyok híres?
-Kitűnően tudod idegesíteni az embereket? – nevetett
-Arról is, de most nem pont erre gondoltam.
-Akkor? – kiváncsiskodott
-Az 5 perces elkészüléseimről. Szóval hagyj aludni! – mondtam, már a párnát is a fejemre téve
-Tudod hogy újságban fogsz szerepelni. Ide 5 perc nem lesz elég. – mosolygott
-Hogy hol? – pattantam ki az ágyból
-Újságban. Tudod ..Louis..
-Úristen. – kaptam a fejemhez úgy téve, mint akit érdekel a dolog – Leszarom – nevettem és visszafeküdtem a jó meleg ágyamba
-Te tudod. – elindult az ágyamtól jobbra lévő ajtó felé majd bezárta azt
Talán igaza van. Végül is Lou sem örülne ha egy hanyag kinézetű lánnyal látnák. Így hát felkeltem és a fürdő felé vettem az irányt. Az 5 percből 15 perc lett, de meglátszott a különbség is az 5 perces elkészülésemhez képest. Mikor leértem már mindenki kész volt, csak rám vártak. Felöltöztem, a lábamra húztam tornacipőm és elindultunk a reptér felé.
Egész úton beszélgettünk. Adam is kijött velünk, de a bejárattól tovább már nem kísért. Elbúcsúztunk. Még egy picit mintha meg is könnyeztem volna, pedig tudtam , hogy ez csak pár nap lesz. 
Az úton mind végig zenét hallgattam és olyan fél órát aludtam. A pilóta hangjára ébredtem, aki figyelmeztetett, hogy kössük be öveinket, mert leszállunk. Mikor a gép érintette a földet már nem bírtam magammal. Annyira izgatott voltam. Mindenkit magam mögé utasítva szálltam le elsőként a gépről. A friss londoni levegő átjárta egész testem és szinte ugrándozva indultam a csomagjaimért. Louis-ék alig érkeztek utánam jönni. 
Mikor mindennel végeztünk, gondoltam majd valamelyikük hív egy taxit, de nem. Vártunk. Azt nem tudtam mire, de vártunk. Fotósok tömege várt minket a reptér előtt és rengeteg fénykép is készült. De még ez sem tudott akkor zavarni. Komolyan olyan voltam mint egy 5 éves a szüleivel. Kicsit még élveztem is a helyzetet. 
7-8 perc múlva egy szőke, vakítóan tengerkék szemű srác állt meg mellettünk. Megölelték egymást Lou-val és Amy-vel. Mikor felém fordult megláttam ki ő. Niall. Ki másnak is lehetnek ilyen szemei.?!
-Hello. – köszönt
-Szia. – mosolyogtam rá
-Ja igen, ő Alexis, az Ukrajnában élő barátnőm. – mutatott be Amy Niall-nek.
-Gyönyörű a neved. – nevette el a végét a szőke hajszínű srác.
Éreztem hogy nagyon pirulok, így próbáltam másra terelni a témát.
-Köszönöm. – mondtam egyszerűen – Szóval akkor indulunk? – fordultam Loui felé
-Aha.
Elindultunk a parkoló felé, mivel Niall kocsival jött. Lou egyből beugrott a vezető üléshez. Imád vezetni. Amy mellé ült, mi pedig Niall-el hátra.

*Niall szemszöge*

Ki ez a lány? A nagy ölelkezésünk közben is csak ezen gondolkoztam. Talán Amy rokona? Testvére? Nem igazán hasonlítanak. Ki ez? 
-Ja igen, ő Alexis, az Ukrajnában élő barátnőm. – mutatta be Amy
Alexis. Gyönyörű a neve. És nem is csak a neve. Remélem nem csak egy pár napra jött.

*Alexis szemszöge*


Niall egész úton le sem vette a szemét rólam. Kezdett ciki lenni a helyzet. Rá sem mertem nézni. Olyan hülyén éreztem magam. Épp ahogy odapillantanék, ő elkapja a fejét és nagyba tetteti hogy bámul kifele az ablakon. Kellemetlenül éreztem magam, és nem tudtam, hogy miről kellene beszélnünk így inkább hallgattam. 
Kb fél óra alatt odaértünk Amy lakásához. Kipakoltuk a cuccokat, Amy és Lou egy csókkal köszöntek el egymástól, aztán ők elhajtottak, mi pedig a ház felé indultunk.
-Ez mi volt? – kérdezte sejtelmesen barátnőm
-Mi mi volt? – tettem a hülyét
-Niall meg te.
-Semmi.
-Láttam. – nevetett – Bejössz neki.- bökött oldalba
-Tuti nem! – böktem vissza
-De. Látnod kellett volna hogy nézett rád. – nyitotta ki az ajtót
-Mint rád.
-Nem, nem. – mosolygott, de már nagyon. – Ez olyan „öcsém, ez a lány tökéletes” nézés volt
-Te hülye vagy. - nevettem
Amy megmutatta a szobám. Gyönyörű volt. Épp tökéletes erre a pár napra. 

A nap további részében elmentünk sétálni egyet, megmutatta legjobb/legszebb helyeket a városban. Imádtam. Minden egyes levegővételnél éreztem, hogy ezt a hetet semmi sem ronthatja el. 

Késő este volt már,mikor hulla fáradtan hazaértünk. Letusoltam, beestem az ágyba és mély álomba merültem.

Reggel frissen és kipihenten ébredtem. Lesiettem a konyhába s közben összefutottam Amy-vel.

-Reggelt. – mondta a haját igazgatva

-Neked is. – vigyorogtam

-Mi bajod? – nézett furán

-Semmi semmi. Miért lenne bajom? 

-Nem tudom. –nevetett

-Én sem. Na..mi a mai program? – közben odaértünk a konyhához és Amy elkezdett kaját csinálni

-Gondoltam bemutatnálak a srácoknak. 

-Jó ötlet. – helyeseltem. – Ne segítsek? – szemeimet a kajára szegeztem

-Nem, nem kell.  

-Oké. Akkor amíg készül én felöltözök. – mondtam és felszaladtam a szobámba

Próbáltam olyan ruhát választani, ami nem annyira hétköznapi, de mégis tükrözi a személyiségem. Végül ennél maradtam:

Kaja után elmentünk a srácok lakásához. Mikor kiszálltam a taxiból szinte alig hittem a szememnek. Azt hittem egy hatalmas palotát látok majd, de korántsem az volt amire számítottam. Igaz elég nagy volt és gyönyörű is, de mégsem olyan, mint amit vártam. Csengetünk, kopogtunk de semmi. Pedig Amy szólt hogy ma átmegyünk. 
4-5 perc múlva Lou nyitott ajtót. Barátnőjét csókkal köszöntötte, engem pedig megölelt. Beljebb lépve megláttam az emeletről telefonálva lejövő Liam-t.
-Várj, később visszahívlak. – mondta a telójába és kinyomta. – Reggelt csajok. – intett és közelebb jött. 
-Ő itt Alexis – mutatott be Louis.
-Nagyon örülök Alexis. – mondta és megölelt
-Én is. – nevettem
-Ő a legeslegjobb barátnőm és elhoztam magammal egy hétre Londonba. – magyarázta Amy
-Értem. És hogy tetszik a város? – fordult felém
-Ez a világ legklasszabb helye.
-Egyik legklasszabb helye – javított ki
-Talán.  – kis apró mosoly szökött az arcomra
Közben az én drága barátnőm és pasija felmentek az emeletre, engem és Liam-t egyedül hagyva. 10 perc után már eléggé furdalt a kiváncsiság, hogy vajon mit művelhetnek, de ez egyből elmúlt, mikor megláttam a lépcsőn a konyha felé siető Harry-t. Ezzel semmi bajom sem volt, csak épp egy szál boxer volt rajta. Kicsit furcsa is volt a helyzet.
-Ohh, hello szépség. – mosolygott szexis mosolyával, s közelebb jött hozzám
-Szia Harry. – nevettem fel.
Alig bírtam magammal. Igen, mert ha Harry, az istenférfi ott áll előtted egy férfi nemi szervet eltakaró dologban, akkor nehéz visszafogni magad. 
-Amy tesója? – mutatott rám egyik ujjával kérdő arckifejezést vágva
-Barátnője. – mosolyogtam el magam
-Vegyél már fel valamit. – mondta Liam röhögve
-Valami problémád van? – nevetett Harry is
-Áá, már hol lenne. – felállt és nevetve a konyha felé vette az irányt.
-Nincs meleged? – mutogatott a kabátra ami még mindig rajtam volt
-Most hogy mondod.. – elkezdtem levenni – És te..?
-Nincs melegem. – nevetett
-Azt gondoltam. – néztem végig rajta
-Igen, inkább felveszek valamit. – indult el az emelet felé és útközben összefutott Zayn-el.
-Szia idegen. – intett és ő is odajött hozzám
-Szia. – mondtam hangosan – Most akkor így sorban fogjátok váltani egymást? – mosolyogtam rá
-Nem igazán értem.
Na és itt jött el az a pillanat, amikor totál zavarba jöttem, és ez nem múlt el addig, amíg a majdnem 10 percig tartó beszélgetésünk a sráccal véget nem ért. Egyáltalán nem értettem mi történt, de fura volt ez a pár perc. 

*Zayn szemszöge*

Mindig ez van ha egy ilyen lánnyal komolyabb beszélgetésbe bonyolódok. Nem is értem. Pedig nagyon kedves és aranyos a lány. Plusz még barátja sincs. Én hülye meg arra hagyatkozva hogy: „még meg kell csinálnom a hajam” felrohanok. Tisztára mint egy 15 éves. Mivel Niall pont akkor jött ki a szobájából, ezért leküldtem Alexis-hez.
-A sötétkék szemű, szőke hajú, csinos lány? – kérdezte izgatottan
-Igen.
-Itt sem vagyok. – és elrohant egyenesen a sötétkék szemű, szőke hajú, csinos lányhoz.

*Alexis szemszöge*

Mivel Zayn itt hagyott és a többieket sem leltem meg az alsó szinten, ezért leültem a kanapéra, elővettem a telefonom és felnéztem twitterre. Gondoltam hogy valamelyikük csak lejön majd egyszer. Végül eltettem a telefonom, ásítottam egyet s mikor oldalra néztem épp Niall száguldott le a lépcsőn.

4.rész - Halálos meglepetés

Kemény 30 perc után az unalom a tetőfokára hágott. Twitteren ismét nem volt semmi érdekes számomra. Amy-vel szerettem volna dumálni, de sehogy sem tudtam kapcsolatot teremteni velem. Mióta kiköltözött már alig beszélünk. Hiányzik. 
Később egy hatalmas ajtócsapódásra lettem figyelmes. Lerohantam a lépcsőn és mintha egy hóembert láttam volna a nappali közepén. Adam pucolta le magáról a sok-sok havat.
-Na mi van öcsém? – nevettem –Látom nem esik a hó. – ültem a kanapé szélére
-Ááá..már hol. – nevetett ő is
-Ne segítsek?-Nem kell köszi. – küszködött még 1-2 percig a kabátja levételével.Kis hallgatás után eszembe jutott, hogy a drága honnan is jött.-Csak nem kidobtak? – kérdeztem, miközben az erőteljes szemöldök huzogatást gyakoroltam-Mi? Kit? – nem értette-Látsz még itt valakit magadon kívül? – elvettem egy almát és beleharaptam.-Igen, téged. – nevetett-Ja, persze. Hogy is nem tűnt fel hogy magamnak beszélek. – forgattam a szemeim – Nagyon vicces vagy mostanában. -Tudom. -Szóval..?-Mi szóval? Ez komolyan ilyen hülye? Néha elgondolkozok rajta, hogy tényleg az én bátyám-e.-Kidobott? – kérdeztem rá újból- Вікторiя?-Szia. – felálltam és otthagytamEszembe sincs akár 1 percet is pazarolni erre a fogyatékosat játszó gyerekre. -Amúgy nem. – ordította utána és röhögött mint egy idiótaOké. Tudja hogy kell lerázni az embert. Adjuk a hülyét. Az mindig bejön. Már 9 fele járt az idő, így jobbnak láttam, ha elteszem magam holnapra. Megfürödtem és lefeküdtem és hamar álomba merültem. 

-Ale, Ale..ébredj már. – lökdösött Adam – Kelj már fel!
-Hagyj már! – húztam a fejemre a párnát
-Alexis, itt vannak a rendőrök és téged keresnek! Most azonnal mássz ki az ágyból és öltözz! – ordított

-Mit akarnak? – ültem fel
Nem szólt csak leült az ágyam szélére és megfogta a kezem.
-Віктор.. – hajtotta le a fejem
-Mi van Віктор –val ? – fogtam meg tesóm kockás ingének két vállát és húzogni kezdtem
-Sajnálom Ale. Віктор-t az este megölték. – megszorította kezeim

Szemeim kikerekedtek, s pillanatok alatt árasztották el az arcomat apró könnycseppek ezrei.
-Az lehetetlen! Lehetetlen!! – csapkodtam össze-vissza
Még Adam sem tudott megfékezni. Az ideg összeroppanás szélén állhattam és még igazán fel sem fogtam hogy mi történt.
-Mond már hogy csak viccelsz! Mert ez csak egy rossz vicc. Nem. Ez egy rossz álom! Ébresszen már fel valaki! – ordítottam és a könnycseppektől már szinte semmit sem láttam.

Nem, még most sem nyugodtam meg. Ugyanúgy sírtam, mint mikor megtudtam. A rendőrök kikérdeztek mindenkit. Elmondták, hogy egy kis eldugott mellékutcában találták meg, kabátja és tárcája eltűnt. Hajléktalanokra gyanakodnak, de még ők sem tudtak semmit. Biктop anyja magát hibáztatja a történtek miatt. Én órák óta egy szót sem szóltam. Egyszerűen nem tudnék olyat mondani, amitől ne kezdenék el még ennél is jobban sírni. Oленa mindvégig fogta a kezem és ott volt mellettem, de ez sem segített túl sokat. Délután átmentünk Biктop szüleihez, de ők sem voltak jobb állapotban, sőt..

-Sajnálom. – mentem oda Biктop anyjához, Mapiя-hoz
Nem szólt. Nem láttam egy könnycseppet sem a szemében. Tekintete üres volt. Falfehér arccal ült Biктop ágyán és nézte a fényképét. Leültem mellé és megfogtam a kezét. Jég hideg bőrétől kirázott a hideg. Bele sem merek gondolni, hogy mit élhet most át.
-Szeretted? – kérdezte halkan, de nem nézett rám
-Igen. – hajtottam le a fejem

-Ő is téged. – egy mikroszkópikus mosoly szökött az arcára, de pillanatok alatt el is tűnt – Mondta. Már 2 napja csak rólad beszélt. Ilyet még sohasem csinált. – ekkor előtört belőle minden

Próbáltam nyugtatgatni, de ilyen helyzetben szinte tehetetlen voltam. Végül bejöttek a rokonok és elárasztották Mapiя-t részvétnyilvánításokkal.

*1 nappal később*

2 órája hogy lezajlott a temetés, de én még mindig a temetőben vagyok. Itt ülök egy padon, körülöttem a nagy fehérség és csak arra várok, hogy mikor ébredek már fel. Abban reménykedek, hogy ez csak egy rossz álom és hogy hamarosan vége, de nem.  Most mondhatja valaki, hogy hogyan fájhat ennyire? Hiszen kb 3 órát jártunk. Igen, de most így visszagondolva az a 3 óra volt az elmúlt nem tudom hány év legszebb 3 órája. És akárki akármit mond, én szerettem. Csak most értettem meg igazán, hogy miért remegett a lábam ott a parkban. Szerettem. Ez volt a második, hogy együtt jártunk, de csak most éreztem igazán hogy vele vagyok. Ő volt az első barátom és sosem bántam meg, hogy akkor járni kezdtünk. Szakításunk oka elég egyhangú volt. Mindketten tanultunk és nem volt időnk egymásra. És még csak 16 voltam. Semmi kedvem nem volt komolyabban belebonyolódni egy kapcsolatba. Most sem ilyen szándékkal jöttem össze vele, de mintha valami más lett volna így, 1 évvel később. De mindegy is, mivel… Nem. Én ezt nem bírom. Annyira itt hagynék most mindent és mindenkit. Csak egy új életre vágyom. Egy gondok nélküli életre. Csakhogy olyan nincs. Valószínűleg mindenki azt mondaná, hogy az nem megoldás, ha elmenekülsz a gondok elől. Pedig én ezt szeretném. Potyogni kezdtek könnyeim, ami zokogásba torkollott. Néztem a sírt, és arra gondoltam, hogy nekem kellene ott feküdnöm helyette.

Gondolatmenetemből Adam zökkentett ki..
-Szia.
-Szia.
-Hogy érzed magad? – leült mellém
-Szerinted? Csodásan. – töröltem le könnyeimet – Borzalmasan.
-Jaj Ale, annyira sajnálom. – ölelt át
-Tudom. Én is.
-Menjünk haza.
-Oké.

*1 hónappal később*

-Naa..add vissza! – ordítottam Adam-re, mivel elvette a sapkám

-A-a – nyújtogatta a nyelvét
-Megmondalak Biктopiя-nak. – próbálkoztam, hátha erre már visszaadja, de mindhiába
-Ne gyerekeskedj már.
-De én még az vagyok – néztem kiskutya szemekkel
-Akkor meg ne fázz. – elnevette magát és fejemre húzta a sapkát.
Felöltöztem és elindultam a reptérre. Amy úgy döntött, hogy meglátogat. Nagyon örültem neki, hiszen elég rég láttam már személyesen.
Kb 10 perc múlva leszállt a gép. Rengeteg ember tolongott, siettek a csomagjaikért. Amy-t még sehol sem láttam. Pedig még azt is elmondta hogy mit vesz majd fel. Végül 2-3 perc múlva megpillantottam egy pont a leírásnak megfelelő öltözékű lányt, de nem volt egyedül. Közelebb érve rájöttem hogy az tényleg Amy, de a párját nem tudtam beazonosítani. A lány teljes erővel szaladt és úgy ölelt meg, ahogy csak bírt. Én is hasonlóképp cselekedtem. 

-Istenem, Ale. Annyira gyönyörű vagy még mindig. – nézett végig
-Köszönöm, de nem. Amúgy meg te sem panaszkodhatsz. – öleltem meg újra.
-Köszi csajszi. – mosolygott
-Khm.. – köszörültem meg a torkom, miközben a hátánál álló fiút kezdtem szemlélni.
-Ja, igen. – lépett odébb – Gondolom nem kell bemutatnom.
-Nem, nem kell.

                                     

3.rész - Віктор

Reggel kipihenten ébredtem. Mikor az órára pillantottam kissé meglepődtem. Fél 7 volt. Ilyen korán még suli időben sem keltem. Sebaj. Lementem a konyhába csinálni egy teát. Reggelizni nem volt kedvem, de filmet nézni annál inkább. Így tehát lehuppantam a kanapéra a forró teámmal együtt és bekapcsoltam a tv-t. Persze hogy semmi normális nem volt benne. Hiszem még csak fél 7 van. Mit is várhatnék ilyenkor? Lehoztam a laptopom a szobámból és azon elindítottam egy filmet. Vígjáték volt, és hát elég vicces volt. Kb a film felénél járhattam mikor hazajött Adam. Nem vártam hogy ilyen korán hazaér. Szeretek egyedül lenni a nagy üres házban, mert ilyenkor azt csinálok, amit csak akarok és senkit sem zavarok a hülyeségeimmel.
-Reggelt hugi. – mondta totál fáradtam
-Azt.! Amúgy elütött a déli busz? – néztem kicsit hülyén
Adam válasza egy még hülyébb nézés volt.
-Igen, persze. Csakis!
-Ááá..szóval nem sokat aludtatok. Értem én. – mondtam nevetve
Nem volt túl sok kedve viccelődni. Nem is értettem, de elindult ki a házból. Pár másodperc múlva egy hógolyóval a kezében tért vissza.
-Tényleg nem. – mondta gúnyosan
-Ne merd! – tettem magam elé a kezem
-Dehogyis nem. – nevetett olyan „most enyém az egész világ” nevetéssel és hozzám vágta
Szerencsére csak a nadrágomat érte, de nagyon hideg volt.
-Ezt még megbánod. – nevettem el a végét
-Tudom. – szaladt fel a lépcsőn, feltehetően a szobájába – Takarítsd fel! – nyújtotta ki rám a nyelvét és már el is tűnt
-Akinek zavar az majd eltakarítja. – ordítottam utána, de kétlem hogy hallotta
Ez a kis hógolyózás volt a nap fénypontja. Semmi érdekes nem történt. Délután beszéltem egy kicsit Amy-vel. Elújságolta, hogy máris talált melót. Vagyis inkább úgy mondanám hogy a tesója talált neki melót. Végül is az a lényeg, hogy van.
-Annyira jó ez a hely. – mondta és éreztem a hangján hogy nagyon fel van dobva
-Ott minden hely jó. – feleltem kissé unottan
-De ez a legjobb. – szerintem legszívesebben már ugrált volna az örömtől
-Ami melyik is? – még ezt nem sikerűlt megosztania velem
-Hát a Nandos!! Figyelsz te rám? – nevetett
Nandos? És hogy figyelek-e? Inkább ő figyelhetne.
-Én? Még egyszer sem mondtad a mai napon hogy Nandos. – nevettem el a végét
-Ja, bocsi. Csak kicsit szétszórt vagyok mostanában.
-Hát nem egy tanyán laksz. Inkább örülj. Itt még mindig minden ugyanolyan mint volt. – feküdtem rá az ágyamra
-Na igen. Amúgy bocs de mennem kell. Épp kajálni készültünk és..
-Oké. Menj csak.
-Szia Ale.
-Szia – letettem.
Nem akartam neki szólni erről a Віктор-s dologról, mert még én sem tudom mi van.
Kb 6 óra lehetett, mikor csengettek. Adam vacsizni vitte Вікторiя-át így muszáj voltam lemenni és kinyitni. Nem várt meglepetés fogadott.
-Szia.. Віктор?! Hát te? – lepődtem meg kissé
-Nem is örülsz? – nevetett
-Dehogynem! – öleltem meg
-Na azért. – villantotta meg hófehér fogait.
Már ott olvadoztam majdnem az ajtóban, mikor észbe kaptam hogy be kellene hívni. Leöltözött (persze nem teljesen.xd) én pedig csípőre tett kézzel megálltam előtte.
-Szóval..Miért jöttél? – próbáltam a lényegre térni már bent a nappaliban
-Zavarok?
-Kérdésre kérdéssel? Nagyon tudsz. – böktem oldalba – De most komolyan.
-Látni akartalak. – mosolygott.
-Csak nem hiányoztam? – nevettem fel
-Te mindig. – fogta meg a kezem
Elpirultam. Észrevehette mivel az a kis mosoly egyre szélesedett az arcán. Akkor kaptam észbe, mikor már a falnak dőlve csókolóztunk. Gyengéden csókolgatni kezdte a nyakam. Feljebb érve viszont megállítottam.
-Ne. Ezt..nem szabad. – toltam el magamtól
-Ne csináld már Ale. – nézett kiskutya szemekkel
-De ezt nem lenne szabad. Tudod jól hogy egyszer már kipróbáltuk és nem jött össze. Most miért sikerülne?
-Mert szeretlek. – két kezét az arcomra tette és ismét megcsókolt.
Egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Tudtam, hogy nem ez a legjobb döntésem, de nem tudtam eltolni magamtól. Élveztem, és ezt ő is észrevette. Végül a levegőhiány miatt szétváltunk és pár pillanatig szinte meg sem tudtam szólalni. Aztán végül eszembe jutott egy elég érdekes kérdés..
-Akkor mi most újra..
-Együtt! – vágott a szavamba – Persze csak ha nincs ellenedre a dolog?! – mosolygott ismét
-Nincs – mondtam nevetve és megfogtam a kezét
Felmentünk a szobámba és beszélgetni kezdtünk. Mi van már egyszer jártunk ezért nem volt új a helyzet.
A nagy dumálás közben valami kis egyszerű dolgon kezdtünk el nevetni én pedig, mint a nagy szerencsétlenségek királynője, majdnem le esetem az ágyról. Majdnem. Віктор fénysebességszerű gyorsasággal kapta el a kezem és húzott vissza. Talán kicsit erősen is, mivel rajta kötöttem ki. Ismét nevetni kezdtünk, de mikor szemünk találkozott már nem bírtuk ki csók nélkül. Így tehát Віктор kapott az alkalmon és megtette. Most viszont már nem a levegő hiánya választott szét bennünket, hanem Odie.  Megsimogattam a kutyust ő pedig leszaladt és a konyha felé vette az irányt. Egyből értettük a célzást és utána mentünk. Mi is megéheztünk ezért bármilyen meglepő, de ettünk. Kaja után a kis szőrmókom kapott az alkalmon és átszaladt párszor a gyönyörű barna szemű srác lábán. De mikor Віктор picit is megpróbálta feljebb húzni a lábát, Odie éktelen ugatásba kezdett és nem hagyta abba, míg az a két láb nem érintette újra a szőnyeget.
Még kb 10 percet röhögtünk a kutyusom hülyeségein, de Віктор-nak mennie kellett. Felöltözött én pedig kinyitottam neki az ajtót. Rettenetes hóvihar tombolt odakint. Felajánlottam volna hogy ne menjen sehova, de nem magától megy haza, ezért elengedtem.

2.rész - Jó barátok.

Hello emberek <33 köszii a komikat.!♥ Kami miatt muszáj voltam már ma hozni a részt:33 Remélem tetszik majd:DD és újabb 3 komi után jön a 3. rész :DDD #lovee:DD ^__________________^ #bye



 Adam hűtőre ragasztott cetlijén ismét az állt, hogy Вікторія-nál (Viktória) van. Utálom. Nem is értem hogy egyáltalán hogy állhatott le még beszélni is egy olyan lánnyal mint ő. Hiába kértem, hogy ne bocsásson meg neki a legutóbbi félrelépése miatt, de mindhiába. A vele kapcsolatos mondataimat szinte már meg sem hallja. Mindegy is. Majd megbánja.
Mivel már lassan dél volt, ezért gondoltam csinálni kellene valami kaját. Beraktam a One Direction-től a Take Me Home című albumot és így egész jól elszórakoztam.  Az ebéd hamarosan kész is lett. 
Ötletem sem volt, hogy mit csináljak délután. Gondoltam megnézek valami filmet, de már az első 10 percnél bealudtam. Igen, nagyon izgalmas volt.
Kb 4 órával később a telefonom ébresztett fel.
-Mondjad. – mondtam álmosan
-Ugye nem aludtál? – nevetett  Олена (Olena)
-Én? Dehogyis! – ráztam meg a fejem és már normálisabb hangon válaszoltam
-Akkor jó.  Figyelj, holnap nem megyünk el sétálni? – kérdezte nagy lelkesen
Nekem már sokkal kevesebb kedvem volt a dologhoz. Próbáltam kérdésekkel utalni rá, hogy nem szeretnék menni, de nem jött össze.
-Nincs egy kicsit hideg a sétáláshoz?
-Felöltözöl. – nevetett
-Igen. De nagyon csúsznak az utak. És ha elesek és eltörik a lábam?. – nem hiszem el hogy idáig süllyedtem
-Látom nincs sok kedved a dologhoz  - szomorodott el
Hirtelen eszembe jutott valami, ami neki is tetszene..
-Hát nincs. – nevettem – De átjöhetnél holnap. – mosolyogtam
-Nem is rossz ötlet.
-Akkor kb 11 fele legyél itt.
-Oké. Szia Ale.
-Szia. – kinyomtam a telefont és lementem a konyhába ismét enni.
Lent összefutottam Adam-el. Valószínűleg most érhetett haza. Miközben a hűtőbe kutakodtam, valami ehető dologért, valaki rátette két kezét a derekamra.
-El fogsz hízni! – mondta elváltoztatott mély hangon, de a végét elnevette
Felegyenesedtem, megfordultam és mielőtt bármit mondtam volna, kitört belőlem a röhögés. Tesóm egy mikulás sapkában állt előttem, fülig érő szájjal mosolygott. Kb fél percig röhögtem, aztán megfordultam és újra kaja után kezdtem kutatni. Ő pedig megint megérintette a derekam:
-El fogsz hízni! – ismételte
Nekem most lett elegem belőle. Megfordultam, lekaptam azt az idióta sapkát a fejéről és elfutottam. Ő persze rögtön utánam eredt, de elkapni már nem tudott
-Hahaha. – nyújtogattam a nyelvem futás közben –Na ki fog elhízni? – nevettem
-Nem te. Te biztos nem. Csak add vissza a sapkát. – a lépcsőnél megállt és a térdére támaszkodva lihegett kb 20-25 másodpercig, majd futott tovább
Végül megadtam magam. Odaadtam neki a sapkáját, ő pedig durcásan elvonult a szobájába. Mielőtt bezárta volna az ajtót még visszaszólt:
-Akkor is el fogsz hízni. –nyelvnyújtogatással ugyan, de végűl bezárta az ajtót.
Már nem volt kedvem utána menni. Az elhízós dolgot pedig csakis azért mondja, mert imádok enni.
A nagy futás után visszavonultam a konyhába, mivel még mindig nem sikerült ennem…

*Este*

Már 9 óra. Tv-ben nincs semmi jó. Facebook-ra már kedvem sincs felmenni. Twitteren pedig semmi új nincs. Beszélgetni amúgy sem volt sok kedvem. Még egy nap, amit végig unatkoztam.  Odie már mélyen aludt, Adam pedig ismét Вікторія-nál tölti az estét. Talán nekem is aludnom kellene. Persze hogy megint sikerült 5 perc alatt bealudnom. Nem is volt baj.
Reggelt Odie keltett. Nyalogatta az arcom, s mikor észrevette hogy észrevettem odafeküdt mellém. Megsimogattam ő pedig megnyalta a kezem. Nagyon édes kis teremtés. Nem is tudom mi lenne velem nélküle. Nagy gondolkozásom telefonom hangos csörgése zavarta meg. Tényleg hangos volt, mivel kisebb  szívrohamot kaptam mikor elindult a zene. A kijelzőn egy ismeretlen szám villogott. Gondoltam hogy Amy az, de legnagyobb meglepetésemre nem.
-Igen? – mondtam nyomott hangon
-Szia Ale. Én vagyok az, Віктор. – belenevetett a nevébe, gondolom észrevette hogy most keltem
-Szia. – mondtam már vidámabban
Valahogy örültem hogy felhívott. Nem is igazán értem,de ha vele vagyok olyan felszabadultnak érzem magam.
-Nem lenne kedved ma átjönni? – kérdezte kissé visszahúzódóan egy csipet remegéssel a hangjában
-De, persze. Nagyon szívesen – nevettem, magam sem értettem miért
-Akkor várlak. Szia.
-Szi..a – mondtam, de már kinyomta
Nagyon vidáman indult a reggel. Mondjuk épp nem reggel volt már. 11 óra és Олена mindjárt itt lesz.
-Jesszusom! Олена! – a fejemhez kaptam
Віктор-nak azt mondtam, hogy ma átmegyek, Олена-nak pedig hogy ma jöjjön át. Ez így nem lesz jó. Nehezen, de leesett, hogy választanom kell kettőjük között. Vagy mégsem?



Csengőnyomkodásra, ajtókopogásra és a nevem üvöltésére siettem le. Kinyitottam az ajtót és a lány már majdnem a nyakamba ugrott.
-Aleeeeee.. – ordított – De jó végre látni. – megölelt
-Ha igy folytatod nemsokára már csak halottam fogsz látni. – már lassan fulladoztam az ölelésétől
-Upsz.. – engedett el – De olyan jó végre látni – ismételte magát
Igen, Олена és én már a suliban is jó barátok voltunk. 15-16 éves korunkra ez a barátság csak erősödött. Persze sosem tekintettem rá úgy, mint Amy-re, de nagyon szerettem a társaságában lenni.
-Semmi baj. – tettem a kezem a vállára – Gyere be. – kitártam előtte az ajtót és beljebb lépett pár lépést
Késő délutánig beszélgettünk, hülyéskedtünk és még énekelnünk is sikerült aminek kifejezetten örültem, mivel imádok énekelni. Már 5 óra lehetett mikor Олена-nak mennie kellett. Megdumáltuk, hogy mostantól sokkal többet találkozunk majd.
Elment és rögtön a telefonom után nyúltam. Már épp kicsörgött volna, de kinyomtam. Legyen csak meglepetés hogy mégis elmegyek. Már Віктор biztos azt hiszi, hogy elfelejtettem. Pont tettem volna le a telefont, de ekkor megláttam hogy hív. Csak leraktam az asztalra és nem vettem figyelembe. Átöltöztem, megcsináltam a hajam, szóltam tesómnak hogy megyek de nem érdekelte valami nagyon, mivel megint Вікторія-nál megy.
Útközben eszembe jutott, hogy talán jobban fel kellett volna öltöznöm. Nem volt túlságosan jó idő, sőt!. De már nem fordultam vissza. 20 perc múlva már a nagy ház ajtaja előtt álltam. Pár másodperc várakozás után megnyomtam a csengőt és pár pillanat múlva már nyílott is az ajtó. Віктор szeme felcsillant, mikor megpillantotta a tetőtől talpig hóval borított lányt az ajtóban, aki történetesen én lettem volna.
-Alexis. Azt hittem nem jössz el. –megölelt, majd mutatta hogy menjek be
-Én is. – nevettem és beléptem a házba –Nem úgy alakultak a dolgok, mint ahogy terveztem  - igazából tervezni sem lehetett volna jobban.
-Látom. – nevetett már ő is, miközben lekerült rólam a sapka és a kabát – Na gyere, csinálok forrócsokit.
A szó hallatán majdnem ugrálni kezdtem, de azért sikerült valahogy visszafognom magam. Most pont egy bögre forrócsokira volt szükségem.
Miután kész lett, leültünk a nappaliba és lassan megittuk a finomságot. Mondanom sem kell, hogy rengeteget beszélgettünk és nevettünk. Egyszer sikerült leesnem a kanapéról is. Nagyon jól éreztem magam, de persze, mint mindig, ezt is félbeszakította a telefonom.
-Na mi olyan fontos? – mondtam flegmán, de azt nem tudtam hogy ki hívott
-Csak gondoltam megkérdezem, hogy hogy van a lányom. – mondta apu kissé meglepve
-Sziaaa. De rég beszéltünk. Mikor jössz haza? – kérdeztem most már boldogan
3 hónapra utazott el Írországban a munkájával kapcsolatba. Ebből még  1 hónap sem telt le, szóval egyhamar ne fogom látni.
-Tudod hogy még van egy pár hónap.
-Tudom. – sóhajtottam – És amúgy mizu? Hogy vagy?
-Minden oké. A munka nagyon jól halad és talán nemsokára mégiscsak meglátogathatsz. – éreztem hogy mosolyog
-Komolyan? – néztem magam elé
-Nem. – nevetett – Na jó. Talán. De még nem akarom elkiabálni a dolgot. Szóval ne szólj senkinek
-Oké, oké. És nagyon örülök még ennek a”talán”-nak is.
-Én is nyugi. Ale, ne haragudj, de mennem kell. – hallottam a hangján, hogy tényleg sietnie kell.
-Jó, persze. Menj csak. Majd még beszélünk. Szia.
-Szia. Jó legyél.
-Apu.. – mondtam kislányosan
-Jó, jó. Szia. – lerakta
Én is igy tettem és tovább beszélgettünk Віктор –al. Ha a közelében vagyok, mindig ugy érzem mintha szárnyalnék. Elengedem magam és élvezem a társaságát és a vicceit, amik nemis mindig viccesek, de én azért nevetek rajtuk. Talán többet is érzek mint barátság? Nem! Azt nem lehet. Már megpróbáltuk egyszer és nem jöttek össze a dolgok. Most mitől lenne jobb? Már nem is igazán tudom mit érzek.
-Mennem kellene már. Elég sötét van. – nem meglepő, hiszem tél van és fél nyolc.
-Oké, de elkísérlek! – mosolygott
Mosolyának sosem tudtam ellenállni, még akkor sem ha haragudtam rá.
-Van más választásom? – nevettem
-A-a. – rázta a fejét és a kabátjáért indult.
Mikor kinyitotta az ajtót, a szél a szállingózó hópelyheket az arcomba fújta. Már az első 5 percben éreztem, hogy jobban esik és a szél is erősebben fúj. Útközben sem maradhattak el a hülyülések. A hógolyócsata már akkor megvolt mikor kiléptünk a házból. Igen, igen..párszor beledobott a hóba is, de meg volt neki bocsájtva. Sőt, még vissza is lett adva!
Mikor az ajtónk elé értünk gondoltam behívom én is őt egy picit.
-Nem lehet. –sütötte le a fejét – Vissza kell mennem. –fejét a nagy fehérségben álló utca felé fordította
-Oké. Akkor.. – szünet, de mielőtt bármit is mondhattam volna ő megismételt
-Akkor.. – mosolyodott el – Jó éjt Ale! – megfogta a kezem, közelebb húzott magához és adott egy puszit a homlokomra
Elnevettem magam és már nemigen tudtam valamit is kinyögni..
-Jó éjt. – mosolyogva távolodtunk el egymástól.
Én a házunk felé vettem az irányt, ő pedig a havazó fehér tájba vetette magát.

1.rész - Mintha valami új kezdődne.

Sziasztook:33 Szóval..nem mondom hogy ez az első blogom..mert nem, de bizom benne, hogy ez valamivel jobb lesz mint az előző volt.:D Igen, a dolgok most még eléggé zavarosak és csak akkor fogjátok jobban megérteni, ha jön a többi rész is. Ehhez viszont komi kell.:D Az elején 2-3 komit szeretnék és majd még kialakul:)) Sajnálom, ha az első részek még kissé unalmasak lesznek, de én sem vagyok valami király az ilyesmiben.xd Na..olvassátok és komikat kérek:33 :)) Bye.:"DDDDDDDDDD


Néztük a gépet. Lassan szállt fel, de magabiztosan repült a kitűzött cél felé, ami nem volt más, mint London.
Félreértés ne essék, nem én ültem a rapülőn. Én csak a pityergő lány szerepét töltöttem be, aki csak bámulta a gépet, ahogy elrepül a már testvérként tekinthető barátnőjével.
-Menjünk. – fordultam a kb 200 méterre lévő parkoló kocsi felé s elindultam
Menet közben letöröltem a már szinte arcomra fagyó könnycseppeket. Nagyon hideg volt. Szeretem a telet, de csak a havas részét. Ilyenkor még levegőt venni sem jó. Talán ezért is, de nagy és gyors léptekkel közeledtem a kocsink felé.
-Áááúú!! – kiáltottam egy hatalmasat.
Persze végül minden szempár a jeges hóval beborított földön fetrengő lányra, azaz rám szegeződött, de pont akkor kicsit sem zavart. Nagyobb gondom is volt, minthogy kiröhögtetem magam az egész repülőtér előtt.
-Várj, máris segítek. – sietett Adam, de majdnem ő is ott végezte ahol én
-Azért csak lassan. – mosolyogtam, miközben felsegített
-Örülök hogy mosolyogsz. – ő is megeresztett egy mosolyt
-Miért is ne? Hiszem most örülnöm kellene. Végre teljesült az álma. – a műmosolyom mindig is zseniális volt
-Neked is fog. – biztatgatott, de nem keltett nagy hatást bennem
Tovább indultam már kisebb lépéseket téve. Nemsokkal utánam jött Adam is. Mikor végre bekerültünk a gépjárműbe, az óvatosan elindult és mire feleszméltem, már ki kellett szállni. Mondanom sem kell hogy úgy rontottam be a meleg házba, mint egy őrült.
-Meleg. – mondtam és levettem a kabátomat.
-Hideg... – a szó hallatán valami ilyesmi futott át az agyamon: „Ez most tényleg ilyen hülye?” – ..van kint! – fejezte be mondatát kis szünet után.
Eleresztettem egy félmosolyt és felszaladtam a szobámba. A napi beszélgetésünk is megtörtént. Én a szobámban maradtam, szinte egész nap.
Este elég váratlan üzenetet kaptam a telefonomra. Egy ismeretlen szám küldte és ez állt benne:
„TWITTERRE.!!”
Hát oké. Laptopomat kezembe vettem, bekapcsoltam és felnéztem twiterre. Akkor láttam meg hogy Amy 13 üzenetet irt. Szóval ő lehetett az a rejtélyes szám.
Késő estig beszélgettünk és persze mindenről beszámolt. Elmondta hogy elhagyta a telefonját, a szám pedig a mostoha testvéréé, akihez kiköltözött. Megbeszéltük azt is hogy minden nap beszélünk majd és hogy minden kis apró részletet elmesél. Örültem, hogy neki legalább sikerült elérni a célját, ha már nem mindenki ilyen szerencsés..és igen, ezalatt magamra gondoltam.
Reggel nagyon szarul voltam. Fájt a fejem, a gyomrom és a lábaim is. Az utóbbi időben szinte teljesen elhanyagoltam magam. A régi dinamikus, sportos, őrült lány eltűnt. És ez nem csak nekem tűnt fel.
-Jó reggelt! – nyitott be Adam.
-Mondtam már hogy kopogj! – förmedtem rá
-Jó,jó..bocsáss meg. – mondta kissé gúnyosan, ami persze nagyon idegesített
-Menj ki! – mutogattam az ajtóra, mire Adam megfordult és kifelé vette az irányt
Már nekem is elegem van saját magamból. De mit tehetek? Már lassan mindenkit elvesztek magam mellől. Előbb anyum, most Amy, hamarosan pedig Adam jön. Így is többet foglalkozik a barátnőjével, mint velem. Nem is csodálkozok.
Végül úgy döntöttem, hogy a mai napot kutyasétáltatással folytatom. Akkor lehet kicsit megnyugszok. Így hát fogtam Odie-t és levittem a parkba. Míg sétáltunk egy ismerős arcba ütköztem. Віктор volt az, az ex pasim. Nem várt meglepetés, akivel már rég találkoztam – leginkább így tudtam jellemezni a helyzetet.
Egyre csak közeledett és közeledett. Mintha enyhe izgulás lett volna bennem. Nem is értem.
-Szia. – köszönt rám – Téged is látni? – nevetett
Mosolya még mindig ugyanolyan szexis és vad volt, mint 4 hónapja. Nem igazán tudtam meg szólalni, ezért kicsit hülyén is nézhettem ki. Azért végül sikerült kinyögnöm egy pár összefüggő szót..
-Szia Віктор. – mosolyogtam – Hát igen. – szorongattam a kutyus pórázát
-Látom Odie még mindig ugyanolyan mint volt. – nevetett fel
Ja, persze. Mindig Віктор lábára ugrált. Legtöbbször össze is koszolta kis mancsaival a cipőjét és ez most sem volt másképp.
-Van ami nem változik. – nevettem és próbáltam közben visszafogni a kis szőrmókot – És te? Mi újság veled? Rég beszéltünk már.
-Semmi új. Otthagytam Anne-t, de gondolom erről hallottál.
-Ki nem? – nevettem, de láttam hogy ezt most nem kellene, szóval inkább befejeztem
-Ja. – lehet hogy nemcsak én vagyok zavarban? – Amúgy nincs szűgséged egy kis társaságra? – mondta, s közben megvillantotta vakítóan fehér fogait
-Nagyon is van. – adtam kezébe a kutyus nyakában lógó tárgyat
Amint láttam, örömmel vette el és vezette tovább Odie-t.
Már kb fél órája sétálhattunk, amikor észrevettem, hogy Віктор próbál óvatosan megpróbált közelebb férkőzni a kezemhez. 5 percnyi próbálkozás után sikerülni látszott a dolog, olyan szemszögből, hogy a srác összeszedte magát a feladathoz, de én még nem álltam készen rá. Így a terve kudarcba fulladt.
Hazáig kísért minket. Nem állt szándékomban behívni őt, mert ha már a parkban is próbálkozott volna..áhh..nem akartam megkockáztatni a dolgot.
-Találkozhatnánk még valamikor? – kérdezte aranyosan
-Miért is ne? – adtam az egyszerű választ
-Oké. Akkor majd hívlak. – a kutyus pórázát a kezembe adta,  adott egy puszit az arcomra és otthagyott dermedten
Csak néztem ahogyan eltűnik a sarkon. Miután már elég feltűnővé vált, hogy még mindig ott állok, észbe kaptam és elindultam be a házba.