6.rész - Sokat vagyok vele

CSÓKOLOMSZTOK :33 Bocsi, hogy nem hoztam új rész, de sokat kellett segítenem itthon, és nem igazán volt időm :\ Ez a rész sem lett valami hosszú, de azért remélem tetszik majd :D Komizni még mindig lehet xdd 


- Reggelt. – köszöntem s közben felálltam
- Szia. – totál fitt volt a gyerek – Mizu? – jött közelebb
- Semmi új. Amy azt mondta, hogy ma bemutat nektek, erre eltűnt Louis-al
- Azt hiszem tudom hol vannak.
- El is árulod? – nevettem
- Hát jó. Lou tegnap mondta, hogy ma be kell majd mennie a stúdióba. Gondolom Amy pedig ment vele. 
- Értem. Mondjuk azért szólhatott volna.
- Nem akarsz benézni hozzájuk? – mosolygott
- Hmm, ki tudja mit csinálhatnak. – nevettem fel
- Nyugi, semmi jót. – nevetett ő is. –Na, akkor  mi legyen?
- Mehetünk.
Míg odaértünk rengeteget nevettünk a másik hülyeségein. Elmondtam neki a fél életem és ő is beszélt az övéről. Pedig csak 20 perc volt az út. Mikor megérkeztünk, úgy osontunk be az épületbe, mint két kém. Alig bírtam visszafojtani a nevetést. Niall tudta, hogy merre kell menni, ezért ő ment elől. Egyszer csak megállt, én pedig nem figyeltem, ezért neki mentem. Elkapott a röhögő görcs, de valami csoda folytán még ezt is sikerült visszatartanom. 
-Megjöttünk. – mondta halkan
-És be is megyünk azon az ajtón? – türelmetlenkedtem
-Aha. – nevetett
Lassan megfogtam a kilincset, és benyitottam. Nem épp azt láttam, mint amire számitottam. Csak beszélgettek. Ültek egymással szembe és beszélgettek. Ez mi ez? Én már rég tovább mentem volna egy kis beszélgetésnél. 
-Ti mit kerestek itt? – szólt Amy
-Köszi, hogy örülsz. – nevettem fel – Amúgy ti eltüntetek, Niall pedig mondta hogy itt lesztek. 
-Gondoltam megmutatom neki, hogy hol töltjük az időnk nagy részét. – vágott közbe Niall
-Értem. Igazából mi már végeztünk, szóval ha gondoljátok mehetünk. 
-Én még nézelődtem volna, de menjünk. – mondtam, s már majdnem elhagytam a szobát, mikor Niall utánam szólt
-Ha szeretnéd, akkor megmutathatok még pár helyet. – mosolygott a szöszi
-Na, ez tök jó ötlet. – helyeselte Amy
-Hát, oké. 
Louis és Amy hazafelé vették az irányt. Én és Niall pedig még közbenéztünk az épületben, aztán pedig elmentünk egy kis városnézésre. Megnéztük a Big Ben-t, én benéztem pár ruhaboltba is, és a London Eye-t is szemügyre vettük, de nem ültünk fel rá. Rengeteg fényképet készítettem, még Niall-ről is volt pár. 

Lassan telt az idő, s mikor az telefonomon kijelzőjére néztem, megláttam, hogy már fél kettő. Eléggé megéheztem. Úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a fiuk lakására. Hazaúton már kevesebbet beszéltünk, én kizárólag csak a kajára tudtam gondolni. Pár rajongóval is találkoztunk. Aláírás és a fényképek után általában olyan kérdéseket kapott Niall, hogy én a barátnője vagyok-e. Ő persze mondta, hogy nem. Bevallom, ezekben a percekben elképzeltem, hogy milyen lett volna, ha azt mondja, hogy  „igen, ő itt a barátnőm”. Nem mondhatom, hogy nem érzek iránta egy 3-4 órás ismeretségtől többet, mert hát ő mégis csak Niall Horan, egy világsztár. És korántsem a csúnyábbik fajta. Sok közös tulajdonságunk van, de ettől még nem eszünk rögtön együtt. Amúgy is, én csak egy hétre jöttem – amiről itt Amy-n és Louis-n kívül senki sem tud - ő pedig biztos nem egy olyan lányt választana barátnőnek, mint én.
Gondolatmenetemből 2 lelkes és vigyorgó rajongó zökkentett ki, akik megkérték, hogy fényképezzem le őket a tengerkékszemü társammal. Mikor elmentek a rajongók, mi tovább indultunk. Fejemben ismét csak a kaja járt, mivel reggelizni is alig reggeliztem. Megérkezésünk után kellett szembesülnöm azzal a ténnyel, hogy itt maradtam 5 fiúval. Amy elment haza, a saját lakásába, azaz az én szálláshelyemre. Gondoltam fogok egy taxit, és én is követem a példáját, de a fiuk addig győzködtek, hogy maradjak még, mígnem maradtam. Mindenki elég éhes volt már, s mivel főtt kaja nem volt otthon, ezért maradt a pizza. Röpke 10 perc alatt ki is szállították. Miután befejeztük az evést, a fiúk körbe vezettek. Mondjuk nem is nagyon volt ellenemre a dolog, már csak azért sem, mert Lou szobáján, a konyhán és a nappalin kívül még már nem láttam. Gyönyörű volt minden egyes helyiség. Talán a Harry szobája fogott meg a legjobban. De ha választani kéne, nem biztos hogy könnyen menne.
-Nos, - szólalt meg Hazza –ez itt egy igazán fontos helyiség. Sőt, talán a legfontosabb az egész házban – mosolygott, de nem nyitotta ki az ajtót
A többiek arcára nagy vigyor ült ki, de próbálták leplezni örömüket.
-Akarom tudni hogy mi van odabent? – néztem a többiekre
Mindenki egy ilyen „te tudod” arckifejezést vágott, aztán folytatták a mosolygást. Zayn lassan kinyitotta az ajtót.
-Nézzenek oda, ez egy fürdőszoba. – mondtam nagy meglepettséget színlelve
-Méghozzá közös fürdő. – világosított fel Harold.
-Egyébként meg mire nektek közös, ha mindegyikőtök szobájából nyílik egy, ahhoz a szobához tartó fürdő? – értetlenkedtem
-Nem tudjuk. De itt történnek a rendkívül fontos dolgaink, mint például a…
-Na most fejezd be! – nevetve szakítottam félbe Harry-t
A srác engedelmeskedett, s inkább haladtunk tovább. Mikor már körbe jártuk a házat, ismét visszatértünk a nappalihoz, ahol közöltem az idegenvezetőimmel, hogy megyek. Nem mintha olyan mélyen érintette volna őket a dolog. Niall egyből felajánlotta, hogy elvisz, s mivel nem volt nálam pénz taxira, ezért belementem.
-Amúgy még nem is mondtad, hogy meddig leszel itt? – kérdezte Niall, valahol az út végéhez közeledve
-A kocsiban? – nevettem
-Akár. – nevetett ő is –Na, de tudod hogy értem. – váltott át komolyabb hangnembe
-Egy hétig. Vagyis már csak 6 nap.
-Oh. Azt hittem kicsit tovább maradsz.
-Szeretnék én, de nem lehet. Na persze ha apám végre észrevenné, hogy utálom a helyet, ahol élek és venne itt a közelben egy lakást, az jó lenne. Talán ki kellett volna költöznöm vele, még régebben és akkor most nem lenne probléma.
-Apukád itt él?
-Nem. Írországban.
Niall kissé meglepett tekintettel fordult felém várván, hogy elmagyarázzam.
-Hát anyukám még 10 éves koromban meghalt, és mikor bátyám 16, én pedig 14 lettem, akkor úgy döntött, hogy kiköltözik Írországba, és elfogad egy állást, valami nagy cég vezérigazgatójaként. Minket a nagyimra bízott , aki egy éve meghalt. Apumat csak ünnepekkor, vagy nyáron látom, de sosem én megyek, hanem ő jön haza. Régebben rettenetes volt a kapcsolatunk, mostanában viszont már egyre jobb. Talán azért is egyezett bele abba, hogy eljöhessek ide.
-Értem. Hát, itt vagyunk. – állította le a motort
-Köszi a fuvart. – mosolyogtam
-Ugyan, semmiség.
Kiszálltam a járműből és a bejárati ajtó felé vettem az irányt, de mielőtt bementem volna az ajtón Niall utánam szaladt
-Figyelj, Ale. Tudom, hogy csak egy hétig leszel itt meg minden, de nem lenne kedved holnap velem ebédelni? Ez nem randi lenne, csak úgy olyan baráti ebéd. – darálta le
-Holnapra úgy sem volt programom, szóval rendben. De nem randi! – mondtam komoly hangon, de a végét sikerült elnevetnem.
-Nem. – mosolygott
Tengerkék szemeibe bele sem mertem nézni, de valahogy mindig odataláltam. Csak bámultam. Muszáj volt kivágni magam valahogyan, ezért inkább elköszöntem tőle és bementem a lakásba. Odabent várt Amy, és persze rögtön megrohamozott a kérdéseivel.
 -Akkor holnap találkoztok? Látod, mondtam hogy tetszel neki. – lelkesedett a lány
-Figyelj.! Ez nem randi, csak egy olyan baráti ebéd. Úgyhogy le lehet szállni rólam. – nevettem
-Baráti ebéd, mi? – húzogta szemöldökét
-Igen, az. – mondtam, s felmentem a szobámba.

Az álom egy furcsa dolog. Van hogy valóra válik, van hogy nem. Az én álmom talán csak az esti forró csoki hatása volt, de sosem szeretném, hogy újra megismétlődjön.
Csak egy tizenéves lány volt. A ruhája rongyos és szakadt volt, teste poros és piszkos, haja fésületlen, össze-vissza álló fürtökből állt, melyek arcát betakarva helyezkedtek el. A fa, amihez ki volt kötözve azt hiszem tölgy lehetett. A lány arcán csak félelmet és rémületet lehetett látni. Mozgolódott, próbálta kezeit kiszabadítani a kötelékek alól, de nem ment. Már sötét volt. Egy hatalmas villám megvilágította a helyet, ahol a lány volt, s pár méterre tőle egy árnyékot véltem felfedezni. A következő villámnál már kirajzolódott egy alak. Egyre közelebb és közelebb ment a lányhoz. Villámok sorozata jelent meg az égen, így pontosan tudtam követni, hogy mi történik. Igen, azt hiszem férfi. Sőt, biztos hogy férfi. Csuklyája megfelelő árnyékot adott arcának még erős villámláskor is, ami ezekben a percekben túl gyakorivá vált. Eső nem esett, szél sem fújt, csak villámlott. Villámlott a semmibe. Mikor a csuklyás fickó megfelelő közelségbe került a lányhoz, elővett - számomra ismeretlen helyről - egy kisebb baltát. A lány próbált menekülni, de a kötelek meghíusitották minden eddigi próbálkozását. Én pedig csak álltam, és néztem. Nem tudtam neki segítséget nyújtani. A baltás alak eltűrte a lány arcába lógó tincseit. Akkor láttam csak meg, hogy az a lány én vagyok. Nem volt időm gondolkodni, mivel a férfi pár másodperc alatt brutálisan meggyilkolta a lányt, azaz engem.

- Nyugi, Ale, nyugi. – nyugtatgatott az éjszaka közepén Amy
- M-mi történt? – dadogtam
- Biztos rosszat álmodtál.
- Úristen. A lány. Én voltam. És meghaltam. – hadartam, közben felültem, s a mellettem lévő vizből kortyoltam párat
- Nincs semmi baj. Csak egy álom volt. Nyugi. Próbálj meg vissza aludni, oké?
- Rendben. Jól vagyok. – feküdtem vissza.
Amy kiment, de én már nem tudtam vissza aludni. Egész idő alatt csak az álmom járt az eszembe. Körülbelül 6 óra lehetett, mikor ismét elnyomott az álom.

“..but I won't cry myself to sleep, like a sucker. 
I won't cry myself to sleep, if I do, I'll die. 
now you fall asleep with another, damn you, damn you…”

Nagyon mélyen aludhattam, mivel a csaj már majdnem végig énekelte a számot, mire felkeltem. Igen, ez a csengőhangom, ami azt jelenti, hogy valaki keres. Gyorsan felvettem, viszont lassan és halkan szóltam bele.
-Mi van?
-Öm, te vagy az Ale? – szólt bele egy ismerős hang, viszont a szám ismeretlen volt.
-Ki kérdezi? – mondtam unottan és álmosan
-Niall. – nevetett
-Sziaaa Niall. – toltam el az “a” betűt.
-Szia. Bocsi, hallom felkeltettelek.
-Semmi gond. – mondtam már élénkebb hangulatban
-Szóval, azt szeretném kérdezni, hogy akkor áll még az ebéd?
-Igen, persze, hogyne. - ha még mondtam volna vagy 2 szinonimát, akkor nem is csodálkoztam volna, ha kinyomja, de nem mondtam
-Oké. Akkor 12 fele érted megyek. – éreztem, hogy mosolyog
-Rendben. Szia.
-Szia. – na és most tette le.

Ránéztem az órára, ami fél tizenegyet mutatott. Remek. Ezt nem hiszem el. Ilyenkor hol van Amy, hogy fel keltsen? Ja, dolgozik. Tényleg. Talán délután még hozzá is beugrok. Feltéve, ha megtalálom a helyet. Most viszont gyorsan kimásztam az ágyból és elindultam a fürdő felé. Beálltam a zuhany alá, és magamra zúdítottam, a forró vizet. Eszméletlen jó érzés volt. Mikor végre eljutottam odáig, hogy kimászok, azt vettem észre, hogy ruhát nem hoztam be. Remek. Törölközőbe csavarva indultam vissza a szobámba. Nem igazán tudtam választani, de végül is sikerült:

Visszamentem a fürdőbe és készülődni kezdtem. Hajam kivasaltam, felraktam egy alap sminket és kb kész is voltam. Még mindig volt fél órám. Gondoltam addig nézek tv-t. Bekapcsoltam. Főzőműsor, valami béna focimeccs, gyerekműsorok és szappanoperák váltották egymást. Mondanom sem kell, hogy pont egyikhez sem volt kedvem, így kikapcsoltam a készüléket. Megpróbáltam előkeresni a laptopomat, mivel elég rég voltam már twitteren, de mire előkerítettem, már kopogtak. Niall volt. Nem is számítottam másra.
-Szia. – köszönt
-Helló megint. – mosolyogtam és megöleltük egymást
-Mehetünk?
-Igen. Amúgy hova? – kiváncsiskodtam
-Titok. – nevetett