9.rész - Várakozás

Hello mindenki:D Először is ..bocsi hogy eddig megvárakoztattalak titeket:\ Másodszor pedig.. ez egy elég unalmas rész lett, amiért elnézést kérek. Ezekre az okokra hagyatkozva, megpróbálom a kövi részt hamarabb hozni :3 Jó olvasást és ne feledjétek.. KOMMENTELNI MÉG MINDIG LEHET XD

- Tessék? – szólt vissza apu
- Oda költözhe.. – nem tudtam befejezni, mivel a szavamba vágott
- Hallottam!
- Akkor ezt vehetem egy nemnek? – kérdeztem, totál félve a válaszától
- Nem mondtam ilyet.
- Akkor igen? – sürgettem
- Olyat sem mondtam. – nevetett
- Ne csináld már. – kezdtem ideges és türelmetlen lenni.
- Ale, ez nem egy könnyű döntés. Ha igen-t mondok, talán az egész életed megváltozik, de lehet nem jó irányba. Viszont ez ugyanígy van fordítva is.
- Ezt én is tudom.
- Adj nekem 2 napot. Addig gondolkozok még rajta, és majd felhívlak.
- Rendben.
- Most mennem kell. Akkor majd hívlak.
- Szia. – mondtam alig hallhatóan, majd kinyomtam
Nem sok jót jósolok a dolognak, de az már egy pozitívum, hogy még átgondolja.


*Louis szemszöge*

- Nagyon jók voltatok fiúk. – dicsért meg minket új fotósunk, Amanda
- Köszi. – mondtam, a többiek pedig csak bólintottak, majd az öltöző felé vettük az irányt.
- Aranyos lány. – mondta Hazza
- Még nem is beszéltünk vele…túl sokat. – mondta Niall kis szünetet tartva a mondat között, majd mindenki nevetni kezdett
- Csak rá kell nézni.
- Nézem én, de nem látok semmit egy lányon kívül, aki egy fényképezőgéppel tölti minden napját.
- Egyet kell értenem Niall-l. – mondtam
- Mert nektek már van csajotok, attól még nekem is lehet. – nyújtotta ki a nyelvét Harry
- Nekem nincs csajom. – vágtam oda Niall
- És Ale az mi?
Erre minden szem rá szegeződött. Kicsit kínos lett a pillanat, de sikerült visszaterelnie a témát.
- Ő csak egy barát. – mondta nemes egyszerűséggel – Amandáról pedig szinte semmit sem tudunk. Én még azt sem tudom hány éves.
- 18. Manchesterben él és nagyon tehetséges fotós. Van 2 bátyja és egy macskája.3 nyelven tud és imád utazni. – hadarta el Harry
Szemünk kikerekedett, szánt tátva maradt. Meglepődtünk a válaszon.
- Látom már beszéltél vele. – mondta Liam
- Elhívtam randizni. – fogtam meg táskáját a fürtöske és kiment a helyiségből
- Aha, oké. – ennyi volt az összes reakcióm az üggyel kapcsolatban, majd én is elindultam a kocsi felé Niall-l
- Még megállhatnánk a Nandos előtt? – kérdeztem a srácoktól
- Nandos? – fordult vissza Niall – Éhen halok. – vigyorgott
- Rendben. – egyezett bele Liam
Elindultunk. Ismét elsütöttem pár viccnek mondható dolgot. Szerintem néha már azon nevetnek, hogy mennyire szar. De legalább nevetnek. Ahogy megbeszéltük, megálltunk a Nandos-nál. Niall elsőként rontott be. Én Amy felé indultam. Nem volt meglepve. Csókkal köszöntem, majd beszélgettünk picit, de mivel láttam, hogy Niall nagyon nem bír magával, ezért engedtem, hogy dolgozzon. Nagyon szeretem ezt a lányt. Még csak 3 hete vagyunk együtt, és a csóknál tovább még nem jutottunk, de én így szeretem és tökéletesen megértem, hogy nem szeretne elsietni semmit. Végül is, én is azt szeretném, ha különleges lenne.
Nem voltak túl sokat, így Amy-nek nem volt annyi dolga, mint máskor. Eszembe jutott, amit ma mondott Niall.
- Figyelj, az igaz, hogy Ale és Niall között nincs semmi? – fogtam meg a derekát
Fejét a mellkasomra hajtotta, majd halkan elsuttogott egy „igen”-t.
- Értem.
- Miért kérded?
- Niall mostanában mindig el van varázsolva. – nevettem – Sosem figyel arra, amit mondunk, mindig máshol jár az esze, és azt hittem, hogy van köztük valami.
- Vagy csak éhes. - nevetettünk fel mindketten, majd Amy folytatta - Hát az igazat megvallva, Alexis is mostanában ilyen. Mikor beszélünk mindig másra figyel. Lehet hogy titkolnak valamit? – néztünk egyszerre Niall-re, aki épp tömte magába a kaját.
- Ezt csak ők tudják. – mosolyogtam el magam.
- Nem sokára én is fogom. – mondta ördögi hangon
- Majd azért beavatsz, ugye? – néztem rá kiskutya szemekkel
- Persze, hogy nem!. – nevetett fel – Ez olyan csajos dolog Louis. – bokszolt a hasamba pici erővel
- Furák vagytok ti lányok. – mondtam, majd belepusziltam a hajába és odamentem a fiukhoz
Ők épp befejezték az evést, így már indulhattunk is vissza. Elköszöntünk Amy-től, majd beültünk a kocsiba, és hazáig meg sem álltunk.


Már vagy 2 filmet megnéztünk. A második horror volt, de hárman bealudtak. Én és Niall maradtunk csak fent. Lassan kimásztunk a többiek kezei és lábai közül, majd a konyha felé vettük az irányt. Ha már Amy beszél Alexis-el, akkor én miért ne beszélhetnék Niall-l?
- Mit is mondjak.., szar volt ez a film. – röhögött Niall
- Eléggé. Csak rájuk kell nézni. – a fiúkra néztünk, akik szinte tátott szájjal aludtak.
Én is nevetni kezdtem, majd eszembe jutott, hogy miért is hívtam ki a szöszit.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze. – mosolygott
- Van köztetek valami Alexis-el? – tértem rögtön a lényegre
- Miért kérdezi ezt folyton mindenki?
- Talán mert amíg itt volt, veled volt a legtöbbet és mert nem én szaladtam utána a reptéren sem. – adtam az egyszerű választ vigyorogva
- Jó, értelek. Egyébként nincs. – hajtotta le fejét – És nem is nagyon lesz.
- De te szeretnéd, ugye?
- Igen. – mosolyodott el és kicsit mintha el is pirult volna
- Akkor meg?
- Hát mert ugye itt lakik egy köpésre. – nézett hülyén
- Jól van na. – nevettem fel –Értem.
- Örülök neki. – nevetett ő is –És ti megvagytok Amy-vel? – érdeklődött
- Igen. Nagyon jól megvagyunk. – lelkesedtem
Még beszélgettünk pár percet, majd kitaláltuk, hogy felébresszük a srácokat egyedi módon.


*Alexis szemszöge*


2 nap. Csak 2 nap. Úristen. Még 2 nap? Az rengeteg idő. Miért nem mondott valami konkrétabb dolgot? Nem fogok kibírni ezt a 2 napot. Főleg, ha még Niall-l is beszélni fogok. Vagy Amy-vel. Vagy akárkivel a srácok közül. Talán ebben a két napban be sem kellene kapcsolnom a laptopom. Egyszerűen nem birok várni. Le kellene foglalnom magam. Igen, ez az. Felhívom Oленa-t . Hazaérkezésem óta úgyis még csak egyszer beszéltünk. Itt az ideje bepótolni. Neki legalább el tudom mondani, hogy mire készülök. Biztos nem lesz oda a tervemtől, mert akkor tuti nem fogunk találkozni valami rengeteget, de ahogy ismerem azért támogatni fog. Délután fel is hívtam. Megbeszéltük, hogy holnap átmegyek.
Még dél sincs. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. Annyira unatkozok, hogy az már kimondhatatlan. Gondolkoztam a filmnézésen, de úgyis elaludnék rajta. Így jobban belegondolva, talán pont ez kellene. Aludni. Lefeküdtem a kanapéra, majd elindítottam a Bosszúállókat, de nem sikerült elaludnom. A következő film a Ted volt.


- Ale, nem kérsz vacsit? – hallom bátyám szavait, de azt hittem, csak álmodom – Ale.. – jön közelebb
Ekkor eszméltem fel, s láttam, hogy már este 7 óra. Azért aludtam bőven.
- Igen, kérek. – mondtam, miközben kicsit meg igazítottam a hajam.
- Mióta alszol? 
- Nem tudom. Talán 2 óra óta.
- Az szép. – mondta nevetve
- És te mióta vagy itthon?
- Talán 20 perce.
- Értem. – bólintottam egyet, majd elindultam fel, a szobámba – A kaját felhozod? – néztem kiskutya szemekkel
Adam válasza egy erős sóhaj, majd egy alig feltűnő bólintás volt.
Kicsit sem meglepő módon a laptopom irányába tartottam. Nem törődve délelőtti kijelentésemmel – hogy nem kapcsolom be erre a 2 napra – bekapcsoltam. Felnéztem twitterre, de nem írtam semmit. Nem szerettem volna, ha tudják, hogy fent vagyok. Inkább csak nézegettem a nekem címzett tweeteket. Volt egy pár. Az egyik ilyenen le is horgonyoztam. Egy kép volt hozzá csatolva. A képen és voltam és Niall, amint épp a sárga kacsát nézzük, és nevetünk rajta. És akkor eszembe jutott minden, ismét. Imádtam az a napot, de legjobban azt, akivel töltöttem. Talán el kéne felejtenem, hiszen, nem valószínű, hogy láthatom még. De nem megy. És soha nem is fog menni. Az az egy hét örökre belevésődött az emlékeimbe. Gondolatmenetemből Adam zökkentett ki, aki épp behozta a kajám. Én reflexszerűen lecsaptam a laptopot, majd oldalra tettem.
- Ez mi volt? – nézett furán
- Semmi. – nevettem – Csak kicsit megijedtem. – magyaráztam
- Oké. Na, itt a kajád. – letette és mikor már majdnem kilépett a szobából, utána szóltam
- Tudod mit? Mégis inkább veled eszek. – felpattantam és vacsorámat felkapva indultam le a konyhába.
- Mitől lett ilyen jó kedved?
- Nekem nincs jó kedvem.
- És miért?
- A kis ravasz. – mutogattam és felnevettem
- Aki tud, az tud. – mosolygott – Akkor mi is a probléma?
- Tudod, van ez a költözés dolog. – nyeltem le a számban lévő ételt, majd folytattam – Én már nem birok várni.
- Ennyire menni akarsz?
- Ennyire. – lehajtottam a fejem
- Niall?
- Mi van vele? – emeltem fel a fejem, beletúrtam az előttem lévő ételbe, de nem ettem belőle
- Te is tudod hogy értem.
- Jól megvan.
- De te nem. Hiányzik?
- Hogyne hiányozna.
- Szereted? – kérdezősködött tovább
- Nem tudom . –húztam el a szám
- Szóval igen.
- Mondom: nem tudom! – ismételtem már hangosabban
- Én viszont igen. Látszik rajtad.
- Én nem szerethetem őt. Ő egy világsztár. És én? Egy senki. Hozzá képest egy senki. Miért pont én tetszenék majd neki? Ez hülyeség. És még ha tetszenék is neki, de mi nem lehetünk együtt. A folytonos turnézás, a rajongók, a fotósok… Ez nekem nem menne. – szakadt ki belőlem minden
Adam csak hallgatott. És itt következett az a filmbe illő pillanat, amikoris bátyám ráérősen belekortyol teájába, majd letette az asztalra és halkan csak annyit mondott, hogy „Ez nem igaz!” Felnevettem. Kissé furcsán nézett rám. Csak legyintettem egyet, majd illedelmesen megköszöntem a vacsorát és felmentem ismét a szobámba.

* Másnap este 8-kor*


Kicsit elnéztük az időt. Épp most értem haza. Igen, jól elvoltunk Oлена-val. Elmeséltem neki mindent, ő is mesélt nekem, a költözéses tervemben pedig mellettem áll. Itthon nincs senki. Gondoltam veszek egy forró fürdőt, aztán lefekszek, de nem. Az a telefonhívás mindent megzavart. Az egész életemet megzavarta.