11.rész - Megyek utánad

Hello kedves olvasóim. Borzasztóan sajnálom, hogy eddig nem írtam új rész. Kijelentem, hogy a blog nem szűnik meg, csak egyáltalán nem volt időm/kedvem folytatni. De most itt az új rész! Nem ígérem, hogy a kövit hamar fogom hozni, de igyekszek :) Addig is jó olvasást és mindenkitől bocsi még egyszer :)<3


- Te meg mit keresel itt? – néztem meg az illetőt, mikor a fény teljesen megvilágította arcát
Meglepődöttségem próbáltam leplezni, mondhatom elég kevés sikerrel. Mit keres ez itt? Miért jött ide?
- Nem is örülsz? – mosolyodott el
- De, persze hogy örülök. – szaladok oda hozzá, s megölelem.
- Na azért. – mondta nevetve
- És mi az oka ennek a különös látogatásnak? – távolodunk el egymástól
- Csak erre jártam és gondoltam benézek. – mondta a hazudásra képtelen srác
- Aha. Erre jártál, mi? Erre senki sem jár. – nevettem
- Csak én. – mutogatott magára
- Csak te. – néztem a szemébe – És mikor indulsz vissza?
- Még nem tudom. Körülnéznék itt és gondoltam..
- Gondoltad megmutathatnám a helyet. – fejeztem be mondatát
- Igen. – nevetett fel
- Esetleg kezdhetnénk egy forró teával?
Ír barátom szeme felcsillant, majd nagy bólogatásba kezdett. Elindultunk. Persze percek alatt oda is értünk a házunkhoz, mivel közel volt hozzá a nagy fenyő is. Bementünk, Niall megállt a nappali közepén és szemlélni kezdte a körülötte lévő dolgokat.
- Szép lakás.
- Köszi. – húztam le a cipőm
Felvezettem a lépcsőn, majd jobbra a második ajtó előtt megálltam. Lassan kinyitottam és előre engedtem a szöszit. Ledobta magát az ágyamra, majd beszélni kezdett.
- És tényleg csak ketten éltek ebben a nagy házban?
- Igen. Bátyám így is alig van itthon.
- Most sincs?
- Nincs. Pedig szívesen megleste volna azt a hülye fejed. – nevettem fel
- Gondolom. – követte példám, s nevetett ő is.
- És mikor mentsz vissza?
- Mert zavarok? – jött közelebb hozzám
- Te? Soha!
- Na azért. – nevetett ismét
- Most komolyan. Mikor mentsz?
- Holnap.
- Már?
- Maradjak még? – jött még közelebb
- Szeretnél? – mosolyogtam rá
- Eddig nem rossz.
- Akkor gyere velem. – kézen ragadtam és magammal húztam a konyhába
- Mire készülsz?
- Gondoltam éhes vagy. – tettem le elég egy egész pizzát – És még én sem ettem. – ültem le az asztalhoz, majd Niall is ugyanezt tette
- Köszönöm. – mondta, majd elvett egy szeletet



Hajnali fél 4. Niall már mélyen alszik…mellettem. Félreértés ne essék, nem történt semmi. Most vettem csak észre, hogy a kanapén vagyunk, s hogy a tv még mindig megy. Valószínűleg bealudhattunk. Nem igazán tudtam visszaaludni, így csináltam egy forró csokit, majd az ablakhoz mentem. A Hold fénye szinte teljesen megvilágította a szobát. Niallre néztem. Miért jött ez ide? Csak meglátogatni? Vagy tényleg erre lett volna dolga? Nem hiszem. Van valami oka, hogy itt van. Holnap indul haza. És én is holnap indulok Londonba. Nem akartam neki szólni erről, de ha nem szólok, akkor a holnapi indulást le fújhatom. Nem tudom mit tegyek. Bögrém felé hajoltam, majd belekukkantottam, de forró csokit már nem találtam benne, így nagyot sóhajtva visszatértem Niall mellé, a kanapéra. Nem feküdtem le, csak ültem és néztem a fiút, aki még azóta is békésen aludt. Örültem hogy itt van, mégis jobb szerettem volna, ha ma nem marad itt. Fura, de igaz. Kezd elmúlni az az érzés. Minél többet nézem, annál jobban múlik. Ez az érzés pedig maga Niall. Lehet, hogy csak megijedtem. Megijedtem amiatt, hogy talán nem is lesz annyi barátom odakint, mint amennyire számítottam. Lehet hogy Niall is csak azért jött, mert tényleg itt volt dolga és csak nem akart bunkó lenni, hogy már be sem köszön. Vagy teljesen megbolondultam? Elhessegettem gondolataimat, majd felmentem a szobámba és lefeküdtem.


- Jó reggelt Csipkerózsika. – mondta Niall, mikor észrevette, hogy felébredtem
- Miért mondja mindenki ezt? – ásítottam
- Talán mert sokat alszol? – nevetett
- Meg sem merem kérdezni hány óra van.
- Jobb is. – vette elő telefonját – De azért én megmutatom. – és a képembe dugta az élesen világító készüléket
Mikor szemem megszokta a fényt, lassan le tudtam olvasni, hogy mennyi az idő. 11:27.
- Jó vicc. – kezdtem el hülyén röhögni – Ennyit azért nem alszok
- Ha te mondod.
- Ez most komoly? – néztem kidülledt szemekkel majd felcsaptam a takarót és a saját telefonom kijelzőjére pillantottam.
- Nem, dehogy. – nevetett ismét
- Jesszus! Hisz mindjárt ind… - kezem a szám elé kaptam, mivel majdnem elszóltam magam a tervemről
- Mi lesz mindjárt? – értetlenkedett
- Semmi, semmi. Inkább felöltözök.
Niall értette a célzást. Elindult ki az ajtón, majd becsukta maga után azt. Mivel minden ruhán a bőröndömben volt, ezért ki kellett szednek azokat az ágyam alól és ott kellett tovább keresgélnem. Hogy miért voltam az ágyam alatt? A válasz tök egyszerű: Niall.
Kiválasztottam a megfelelő ruhát, majd a fürdőbe mentem. Elég hétköznapi viseletet választottam, mivel nem szerettem volna azt a hatást kelteni, hogy ma még megyek valahová: 

Mikor kész lettem mindennel, elindultam le a nappaliba, viszont Niallt csak a konyhában találtam meg. Közölte velem, hogy 2 órakor indul a gépje haza. Addig még pont volt 2 óránk. Kajáltunk, majd még beszélgettünk egy csomó mindenről.
- De ugye majd te is meglátogatsz? – mosolygott rám a szöszi, s mikor belenéztem szemeibe majdnem elájultam.
- Persze. Még ma. – nevettem fel
- Jó is lenne.
- Na csak figyelj.
- Rendben. – mondta, de láttam a szemeiben, hogy nem hiszi el.
- Hány óra?
- Negyed kettő. Miért?
- Csak kérdezem.
- Indulnom kellene.
- Máris?
- Arra gondoltam, hogy gyalog mennék, veled. – mondta kissé félve
- Velem? – pirultam el picit
- Igen, veled. Persze csak ha nincs jobb dolgod.
- Nincs.
Lassan felöltöztünk, majd elindultunk a reptér felé. Szinte csiga tempóban haladtunk. Az emberek nagy része végigmért minket. Eléggé kellemetlen volt látni, ahogy a sok ismerős szempár ránk tapadt, s csak nézett.

- Azért nem vagy semmi. – nevettem fel a reptér kellős közepén.
- Miért is?
- Eljönni alig 12 órára ide, csak miattam.
- Hát én már csak ilyen vagyok. – mosolygott
- Látom.
Hirtelen egy női hangot hallottunk, ami felszólította az utasokat, hogy lassan kezdjék meg a felszállást. Niall megölelt.
- Hiányozni fogsz. – mondta,s elengedett
- Te is nekem – húztam vissza.
Elindult. Mosolyogva integettem neki, semmi hiányérzet nem volt bennem, hiszen ma még úgyis látni fogom. Én is elindultam haza. Fogtam egy taxit és alig 15 perc alatt hazaértem. Összepakoltam a maradék cuccomat, megcsináltam a hajam, majd lementem a konyhába. Tesóm épp evett.
- Nekem is. – szaladtam oda hozzá, majd elvettem egy szendvicset a tálcáról
- Te kis lopós. – mondta nevetve
- Ez az utolsó itthon. – sóhajtottam egyet
- Úgyis visszajössz. – legyintett egyet, majd folytatta az evést
- Ide? SOHA! – mondtam nyomatékosan.
- Akkor nekem kell költöznöm?
- Jó lenne. – nevettem fel
- Egyszer..talán.. SOHA! – nevette el magát
- Gondoltam. – forgattam meg szemeimet. Na de most már azért befejezhetnéd és kivihetnél a reptérre.
- Ezer örömmel. – állt fel az asztaltól
- Tudom, hogy örülsz, hogy elmegyek. Ne is tagadd. – mutogattam szemei előtt mutató ujjammal.
- Tudod, hogy igen. – kacsintott, majd elment a csomagokért
- Hülye. – mondtam, s felnevettem


Fél 4. A gép pillanatok múlva felszáll. Azt hittem könnyebb lesz itt hagyni ezt a helyet, de nem. Végül is..életem nagy részét itt éltem le, ide kötnek az emlékek. Igaz ezek nagy részt rossz dolgokhoz kötődik. Talán ezért is akarok elmenni innen. Elmenekülni. Egész úton Niall járt a fejemben, és az, hogy vajon mit szól majd ehhez a helyzethez. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy örülni fog, de azért nem teljesen. Annyira szeretnék már mellette lenni és újra szorosan magamhoz ölelni.



       * Niall szemszöge*


Most így visszagondolva, igazán maradhattam volna még egy napot. Nagyon élvezem Ale társaságát. Lehet, hogy ez nem volt túlságosan kölcsönös. Gondolatmenetem az zavarta meg, hogy le kellett szállni a gépről.
Taxival, fotósok tömkelegével és egy kisebb táskával alig 20 perc alatt otthon voltam. Elképesztő, hogy még este 2 órakor is ennyin vannak. Szerencsére sikeresen bejutottam a házunkba, majd felmentem az emeletre és a szobám felé indultam. Gondoltam, már mindenki alszik, ezért nem szerettem volna zavarni őket a jelenlétemmel. Ledőltem az ágyamra, kezembe vettem a laptopom, de hamar bealudtam.


   *Alexis szemszöge*

Rengeteg csomag van itt. Elég lesz megtalálni a sajátom. Fogtam a fejem, majd közelebb mentem és első olyan csomagot, ami az enyémre hasonlított elvettem. Majd tovább is kellett adnom egy számomra ismeretlen fiatalembernek, aki elég érdekes arccal nézte, hogy el akartam tulajdonítani a csomagját. Szemeimet ismét a nagyrakás csomagdombra szegeztem, majd kiszúrtam a méregzöld színű bőröndöt. Nem kellett sok idő, és a másik kettő is meglett. Önfeledt vidámsággal indultam el, majd tekintetem összetalálkozott Amy-ével. Odaszaladtam és megöleltem. Kocsijába bepakoltuk a cuccokat, majd elindultunk a háza felé. Megnyugtatott, hogy lakhatok nála, amíg nem találok egy kisebb házat a közelben.


- Köszönöm. – mondta már a házban, majd megölelt
- Inkább nekem kellene megköszönnöm.
- De nekem is.
- Mit? – néztem értetlenül
- Azt, hogy itt vagy. – mosolygott
- Hát azt én is. – nevettem fel
- Nem kérsz valami kaját?
- Igazából először meg szerettem volna látogatni a fiúkat. – nevettem
- Hajnali fél 5-kor? – nézett furán
- Miért is ne?
- Igaz. – nyúlt a kocsi kulcsokért
 Fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni ha odaérünk, de az tudtam, hogy nagyon megszerettem őket – főleg Niallt -, de féltem is, hogy nem fognak örülni. Amy bíztató szavai megnyugtattak.
A srácok nem laktak annyira messze, ezért 5 perc alatt simán ott voltunk kocsival. Kiszálltunk. Lábaimban enyhe remegést véltem felfedezni, de amint Amy a Louis-tól kapott kulcsával benyitott a házba ez is elszállt. A konyhában világosságot észleltem, ezért oda indultam először. Bíztam benne, hogy Niallt találom majd ott, de nem. Megköszörültem a torkom, amire félmeztelen srác rögtön megfordult.
- Ez meg mi a franc?