2.rész - Jó barátok.

Hello emberek <33 köszii a komikat.!♥ Kami miatt muszáj voltam már ma hozni a részt:33 Remélem tetszik majd:DD és újabb 3 komi után jön a 3. rész :DDD #lovee:DD ^__________________^ #bye



 Adam hűtőre ragasztott cetlijén ismét az állt, hogy Вікторія-nál (Viktória) van. Utálom. Nem is értem hogy egyáltalán hogy állhatott le még beszélni is egy olyan lánnyal mint ő. Hiába kértem, hogy ne bocsásson meg neki a legutóbbi félrelépése miatt, de mindhiába. A vele kapcsolatos mondataimat szinte már meg sem hallja. Mindegy is. Majd megbánja.
Mivel már lassan dél volt, ezért gondoltam csinálni kellene valami kaját. Beraktam a One Direction-től a Take Me Home című albumot és így egész jól elszórakoztam.  Az ebéd hamarosan kész is lett. 
Ötletem sem volt, hogy mit csináljak délután. Gondoltam megnézek valami filmet, de már az első 10 percnél bealudtam. Igen, nagyon izgalmas volt.
Kb 4 órával később a telefonom ébresztett fel.
-Mondjad. – mondtam álmosan
-Ugye nem aludtál? – nevetett  Олена (Olena)
-Én? Dehogyis! – ráztam meg a fejem és már normálisabb hangon válaszoltam
-Akkor jó.  Figyelj, holnap nem megyünk el sétálni? – kérdezte nagy lelkesen
Nekem már sokkal kevesebb kedvem volt a dologhoz. Próbáltam kérdésekkel utalni rá, hogy nem szeretnék menni, de nem jött össze.
-Nincs egy kicsit hideg a sétáláshoz?
-Felöltözöl. – nevetett
-Igen. De nagyon csúsznak az utak. És ha elesek és eltörik a lábam?. – nem hiszem el hogy idáig süllyedtem
-Látom nincs sok kedved a dologhoz  - szomorodott el
Hirtelen eszembe jutott valami, ami neki is tetszene..
-Hát nincs. – nevettem – De átjöhetnél holnap. – mosolyogtam
-Nem is rossz ötlet.
-Akkor kb 11 fele legyél itt.
-Oké. Szia Ale.
-Szia. – kinyomtam a telefont és lementem a konyhába ismét enni.
Lent összefutottam Adam-el. Valószínűleg most érhetett haza. Miközben a hűtőbe kutakodtam, valami ehető dologért, valaki rátette két kezét a derekamra.
-El fogsz hízni! – mondta elváltoztatott mély hangon, de a végét elnevette
Felegyenesedtem, megfordultam és mielőtt bármit mondtam volna, kitört belőlem a röhögés. Tesóm egy mikulás sapkában állt előttem, fülig érő szájjal mosolygott. Kb fél percig röhögtem, aztán megfordultam és újra kaja után kezdtem kutatni. Ő pedig megint megérintette a derekam:
-El fogsz hízni! – ismételte
Nekem most lett elegem belőle. Megfordultam, lekaptam azt az idióta sapkát a fejéről és elfutottam. Ő persze rögtön utánam eredt, de elkapni már nem tudott
-Hahaha. – nyújtogattam a nyelvem futás közben –Na ki fog elhízni? – nevettem
-Nem te. Te biztos nem. Csak add vissza a sapkát. – a lépcsőnél megállt és a térdére támaszkodva lihegett kb 20-25 másodpercig, majd futott tovább
Végül megadtam magam. Odaadtam neki a sapkáját, ő pedig durcásan elvonult a szobájába. Mielőtt bezárta volna az ajtót még visszaszólt:
-Akkor is el fogsz hízni. –nyelvnyújtogatással ugyan, de végűl bezárta az ajtót.
Már nem volt kedvem utána menni. Az elhízós dolgot pedig csakis azért mondja, mert imádok enni.
A nagy futás után visszavonultam a konyhába, mivel még mindig nem sikerült ennem…

*Este*

Már 9 óra. Tv-ben nincs semmi jó. Facebook-ra már kedvem sincs felmenni. Twitteren pedig semmi új nincs. Beszélgetni amúgy sem volt sok kedvem. Még egy nap, amit végig unatkoztam.  Odie már mélyen aludt, Adam pedig ismét Вікторія-nál tölti az estét. Talán nekem is aludnom kellene. Persze hogy megint sikerült 5 perc alatt bealudnom. Nem is volt baj.
Reggelt Odie keltett. Nyalogatta az arcom, s mikor észrevette hogy észrevettem odafeküdt mellém. Megsimogattam ő pedig megnyalta a kezem. Nagyon édes kis teremtés. Nem is tudom mi lenne velem nélküle. Nagy gondolkozásom telefonom hangos csörgése zavarta meg. Tényleg hangos volt, mivel kisebb  szívrohamot kaptam mikor elindult a zene. A kijelzőn egy ismeretlen szám villogott. Gondoltam hogy Amy az, de legnagyobb meglepetésemre nem.
-Igen? – mondtam nyomott hangon
-Szia Ale. Én vagyok az, Віктор. – belenevetett a nevébe, gondolom észrevette hogy most keltem
-Szia. – mondtam már vidámabban
Valahogy örültem hogy felhívott. Nem is igazán értem,de ha vele vagyok olyan felszabadultnak érzem magam.
-Nem lenne kedved ma átjönni? – kérdezte kissé visszahúzódóan egy csipet remegéssel a hangjában
-De, persze. Nagyon szívesen – nevettem, magam sem értettem miért
-Akkor várlak. Szia.
-Szi..a – mondtam, de már kinyomta
Nagyon vidáman indult a reggel. Mondjuk épp nem reggel volt már. 11 óra és Олена mindjárt itt lesz.
-Jesszusom! Олена! – a fejemhez kaptam
Віктор-nak azt mondtam, hogy ma átmegyek, Олена-nak pedig hogy ma jöjjön át. Ez így nem lesz jó. Nehezen, de leesett, hogy választanom kell kettőjük között. Vagy mégsem?



Csengőnyomkodásra, ajtókopogásra és a nevem üvöltésére siettem le. Kinyitottam az ajtót és a lány már majdnem a nyakamba ugrott.
-Aleeeeee.. – ordított – De jó végre látni. – megölelt
-Ha igy folytatod nemsokára már csak halottam fogsz látni. – már lassan fulladoztam az ölelésétől
-Upsz.. – engedett el – De olyan jó végre látni – ismételte magát
Igen, Олена és én már a suliban is jó barátok voltunk. 15-16 éves korunkra ez a barátság csak erősödött. Persze sosem tekintettem rá úgy, mint Amy-re, de nagyon szerettem a társaságában lenni.
-Semmi baj. – tettem a kezem a vállára – Gyere be. – kitártam előtte az ajtót és beljebb lépett pár lépést
Késő délutánig beszélgettünk, hülyéskedtünk és még énekelnünk is sikerült aminek kifejezetten örültem, mivel imádok énekelni. Már 5 óra lehetett mikor Олена-nak mennie kellett. Megdumáltuk, hogy mostantól sokkal többet találkozunk majd.
Elment és rögtön a telefonom után nyúltam. Már épp kicsörgött volna, de kinyomtam. Legyen csak meglepetés hogy mégis elmegyek. Már Віктор biztos azt hiszi, hogy elfelejtettem. Pont tettem volna le a telefont, de ekkor megláttam hogy hív. Csak leraktam az asztalra és nem vettem figyelembe. Átöltöztem, megcsináltam a hajam, szóltam tesómnak hogy megyek de nem érdekelte valami nagyon, mivel megint Вікторія-nál megy.
Útközben eszembe jutott, hogy talán jobban fel kellett volna öltöznöm. Nem volt túlságosan jó idő, sőt!. De már nem fordultam vissza. 20 perc múlva már a nagy ház ajtaja előtt álltam. Pár másodperc várakozás után megnyomtam a csengőt és pár pillanat múlva már nyílott is az ajtó. Віктор szeme felcsillant, mikor megpillantotta a tetőtől talpig hóval borított lányt az ajtóban, aki történetesen én lettem volna.
-Alexis. Azt hittem nem jössz el. –megölelt, majd mutatta hogy menjek be
-Én is. – nevettem és beléptem a házba –Nem úgy alakultak a dolgok, mint ahogy terveztem  - igazából tervezni sem lehetett volna jobban.
-Látom. – nevetett már ő is, miközben lekerült rólam a sapka és a kabát – Na gyere, csinálok forrócsokit.
A szó hallatán majdnem ugrálni kezdtem, de azért sikerült valahogy visszafognom magam. Most pont egy bögre forrócsokira volt szükségem.
Miután kész lett, leültünk a nappaliba és lassan megittuk a finomságot. Mondanom sem kell, hogy rengeteget beszélgettünk és nevettünk. Egyszer sikerült leesnem a kanapéról is. Nagyon jól éreztem magam, de persze, mint mindig, ezt is félbeszakította a telefonom.
-Na mi olyan fontos? – mondtam flegmán, de azt nem tudtam hogy ki hívott
-Csak gondoltam megkérdezem, hogy hogy van a lányom. – mondta apu kissé meglepve
-Sziaaa. De rég beszéltünk. Mikor jössz haza? – kérdeztem most már boldogan
3 hónapra utazott el Írországban a munkájával kapcsolatba. Ebből még  1 hónap sem telt le, szóval egyhamar ne fogom látni.
-Tudod hogy még van egy pár hónap.
-Tudom. – sóhajtottam – És amúgy mizu? Hogy vagy?
-Minden oké. A munka nagyon jól halad és talán nemsokára mégiscsak meglátogathatsz. – éreztem hogy mosolyog
-Komolyan? – néztem magam elé
-Nem. – nevetett – Na jó. Talán. De még nem akarom elkiabálni a dolgot. Szóval ne szólj senkinek
-Oké, oké. És nagyon örülök még ennek a”talán”-nak is.
-Én is nyugi. Ale, ne haragudj, de mennem kell. – hallottam a hangján, hogy tényleg sietnie kell.
-Jó, persze. Menj csak. Majd még beszélünk. Szia.
-Szia. Jó legyél.
-Apu.. – mondtam kislányosan
-Jó, jó. Szia. – lerakta
Én is igy tettem és tovább beszélgettünk Віктор –al. Ha a közelében vagyok, mindig ugy érzem mintha szárnyalnék. Elengedem magam és élvezem a társaságát és a vicceit, amik nemis mindig viccesek, de én azért nevetek rajtuk. Talán többet is érzek mint barátság? Nem! Azt nem lehet. Már megpróbáltuk egyszer és nem jöttek össze a dolgok. Most mitől lenne jobb? Már nem is igazán tudom mit érzek.
-Mennem kellene már. Elég sötét van. – nem meglepő, hiszem tél van és fél nyolc.
-Oké, de elkísérlek! – mosolygott
Mosolyának sosem tudtam ellenállni, még akkor sem ha haragudtam rá.
-Van más választásom? – nevettem
-A-a. – rázta a fejét és a kabátjáért indult.
Mikor kinyitotta az ajtót, a szél a szállingózó hópelyheket az arcomba fújta. Már az első 5 percben éreztem, hogy jobban esik és a szél is erősebben fúj. Útközben sem maradhattak el a hülyülések. A hógolyócsata már akkor megvolt mikor kiléptünk a házból. Igen, igen..párszor beledobott a hóba is, de meg volt neki bocsájtva. Sőt, még vissza is lett adva!
Mikor az ajtónk elé értünk gondoltam behívom én is őt egy picit.
-Nem lehet. –sütötte le a fejét – Vissza kell mennem. –fejét a nagy fehérségben álló utca felé fordította
-Oké. Akkor.. – szünet, de mielőtt bármit is mondhattam volna ő megismételt
-Akkor.. – mosolyodott el – Jó éjt Ale! – megfogta a kezem, közelebb húzott magához és adott egy puszit a homlokomra
Elnevettem magam és már nemigen tudtam valamit is kinyögni..
-Jó éjt. – mosolyogva távolodtunk el egymástól.
Én a házunk felé vettem az irányt, ő pedig a havazó fehér tájba vetette magát.