3.rész - Віктор

Reggel kipihenten ébredtem. Mikor az órára pillantottam kissé meglepődtem. Fél 7 volt. Ilyen korán még suli időben sem keltem. Sebaj. Lementem a konyhába csinálni egy teát. Reggelizni nem volt kedvem, de filmet nézni annál inkább. Így tehát lehuppantam a kanapéra a forró teámmal együtt és bekapcsoltam a tv-t. Persze hogy semmi normális nem volt benne. Hiszem még csak fél 7 van. Mit is várhatnék ilyenkor? Lehoztam a laptopom a szobámból és azon elindítottam egy filmet. Vígjáték volt, és hát elég vicces volt. Kb a film felénél járhattam mikor hazajött Adam. Nem vártam hogy ilyen korán hazaér. Szeretek egyedül lenni a nagy üres házban, mert ilyenkor azt csinálok, amit csak akarok és senkit sem zavarok a hülyeségeimmel.
-Reggelt hugi. – mondta totál fáradtam
-Azt.! Amúgy elütött a déli busz? – néztem kicsit hülyén
Adam válasza egy még hülyébb nézés volt.
-Igen, persze. Csakis!
-Ááá..szóval nem sokat aludtatok. Értem én. – mondtam nevetve
Nem volt túl sok kedve viccelődni. Nem is értettem, de elindult ki a házból. Pár másodperc múlva egy hógolyóval a kezében tért vissza.
-Tényleg nem. – mondta gúnyosan
-Ne merd! – tettem magam elé a kezem
-Dehogyis nem. – nevetett olyan „most enyém az egész világ” nevetéssel és hozzám vágta
Szerencsére csak a nadrágomat érte, de nagyon hideg volt.
-Ezt még megbánod. – nevettem el a végét
-Tudom. – szaladt fel a lépcsőn, feltehetően a szobájába – Takarítsd fel! – nyújtotta ki rám a nyelvét és már el is tűnt
-Akinek zavar az majd eltakarítja. – ordítottam utána, de kétlem hogy hallotta
Ez a kis hógolyózás volt a nap fénypontja. Semmi érdekes nem történt. Délután beszéltem egy kicsit Amy-vel. Elújságolta, hogy máris talált melót. Vagyis inkább úgy mondanám hogy a tesója talált neki melót. Végül is az a lényeg, hogy van.
-Annyira jó ez a hely. – mondta és éreztem a hangján hogy nagyon fel van dobva
-Ott minden hely jó. – feleltem kissé unottan
-De ez a legjobb. – szerintem legszívesebben már ugrált volna az örömtől
-Ami melyik is? – még ezt nem sikerűlt megosztania velem
-Hát a Nandos!! Figyelsz te rám? – nevetett
Nandos? És hogy figyelek-e? Inkább ő figyelhetne.
-Én? Még egyszer sem mondtad a mai napon hogy Nandos. – nevettem el a végét
-Ja, bocsi. Csak kicsit szétszórt vagyok mostanában.
-Hát nem egy tanyán laksz. Inkább örülj. Itt még mindig minden ugyanolyan mint volt. – feküdtem rá az ágyamra
-Na igen. Amúgy bocs de mennem kell. Épp kajálni készültünk és..
-Oké. Menj csak.
-Szia Ale.
-Szia – letettem.
Nem akartam neki szólni erről a Віктор-s dologról, mert még én sem tudom mi van.
Kb 6 óra lehetett, mikor csengettek. Adam vacsizni vitte Вікторiя-át így muszáj voltam lemenni és kinyitni. Nem várt meglepetés fogadott.
-Szia.. Віктор?! Hát te? – lepődtem meg kissé
-Nem is örülsz? – nevetett
-Dehogynem! – öleltem meg
-Na azért. – villantotta meg hófehér fogait.
Már ott olvadoztam majdnem az ajtóban, mikor észbe kaptam hogy be kellene hívni. Leöltözött (persze nem teljesen.xd) én pedig csípőre tett kézzel megálltam előtte.
-Szóval..Miért jöttél? – próbáltam a lényegre térni már bent a nappaliban
-Zavarok?
-Kérdésre kérdéssel? Nagyon tudsz. – böktem oldalba – De most komolyan.
-Látni akartalak. – mosolygott.
-Csak nem hiányoztam? – nevettem fel
-Te mindig. – fogta meg a kezem
Elpirultam. Észrevehette mivel az a kis mosoly egyre szélesedett az arcán. Akkor kaptam észbe, mikor már a falnak dőlve csókolóztunk. Gyengéden csókolgatni kezdte a nyakam. Feljebb érve viszont megállítottam.
-Ne. Ezt..nem szabad. – toltam el magamtól
-Ne csináld már Ale. – nézett kiskutya szemekkel
-De ezt nem lenne szabad. Tudod jól hogy egyszer már kipróbáltuk és nem jött össze. Most miért sikerülne?
-Mert szeretlek. – két kezét az arcomra tette és ismét megcsókolt.
Egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Tudtam, hogy nem ez a legjobb döntésem, de nem tudtam eltolni magamtól. Élveztem, és ezt ő is észrevette. Végül a levegőhiány miatt szétváltunk és pár pillanatig szinte meg sem tudtam szólalni. Aztán végül eszembe jutott egy elég érdekes kérdés..
-Akkor mi most újra..
-Együtt! – vágott a szavamba – Persze csak ha nincs ellenedre a dolog?! – mosolygott ismét
-Nincs – mondtam nevetve és megfogtam a kezét
Felmentünk a szobámba és beszélgetni kezdtünk. Mi van már egyszer jártunk ezért nem volt új a helyzet.
A nagy dumálás közben valami kis egyszerű dolgon kezdtünk el nevetni én pedig, mint a nagy szerencsétlenségek királynője, majdnem le esetem az ágyról. Majdnem. Віктор fénysebességszerű gyorsasággal kapta el a kezem és húzott vissza. Talán kicsit erősen is, mivel rajta kötöttem ki. Ismét nevetni kezdtünk, de mikor szemünk találkozott már nem bírtuk ki csók nélkül. Így tehát Віктор kapott az alkalmon és megtette. Most viszont már nem a levegő hiánya választott szét bennünket, hanem Odie.  Megsimogattam a kutyust ő pedig leszaladt és a konyha felé vette az irányt. Egyből értettük a célzást és utána mentünk. Mi is megéheztünk ezért bármilyen meglepő, de ettünk. Kaja után a kis szőrmókom kapott az alkalmon és átszaladt párszor a gyönyörű barna szemű srác lábán. De mikor Віктор picit is megpróbálta feljebb húzni a lábát, Odie éktelen ugatásba kezdett és nem hagyta abba, míg az a két láb nem érintette újra a szőnyeget.
Még kb 10 percet röhögtünk a kutyusom hülyeségein, de Віктор-nak mennie kellett. Felöltözött én pedig kinyitottam neki az ajtót. Rettenetes hóvihar tombolt odakint. Felajánlottam volna hogy ne menjen sehova, de nem magától megy haza, ezért elengedtem.